Lisette - 24. rész

 Sziasztok! Egész sokára hozom, tudom, nézzétek el nekem :))
Nagyon-nagyon sok minden kiderül ebben a részben, tényleg remélem, hogy nagy meglepetést okozok vele a legtöbbeteknek :)
 Hosszabb lett, mint az átlagos részek, de kevesebb helyszínen játszódik... most tényleg nagyon-nagyon-nagyon érdekel a véleményetek, úgyhogy légyszi írjátok meg még ha csak pár sorban is :))) <3
Más: valami tőlem gyakorlottabb bloggerina leírná, hogy is van ez a feliratkozós dolog? Mintha olvastam volna, hogy valami változott, de én nem tudom, hogy micsoda  :D Felvilágosítana valaki? :)



Zeldát nagy nehezen kituszkoltam az ajtón, nem törődve felháborodott kiáltásaival. Mihelyst sikerült bezárnom mögötte az ajtót, a falnak dőltem és lecsúsztam a padlóig.
- Ő volt anyukád? - jött ki Kimi, leguggolt elém és kérdőn nézett rám.
- Nem - ellenkeztem - Ő Zelda volt - magyaráztam meg, mire szomorúan elhúzta a száját, aztán felsegített és biztosított róla, hogy felhozat reggelit nekünk.
- Oké. Utána indulok.- válaszoltam
- Visszamész Angliába? - kérdezte, miközben a hotel étlapját böngészte és már emelte a telefonját.
- Igen. Már nagyon hiányzik. Apával is beszélnem kellene és lassan Rosa már tényleg nyilvánosságra akarja hozni a kapcsolatukat... még előtte véget kellene vetnünk az egésznek.
- Az elszánt Petrolen-lányok! - veregette meg a vállamat kacsintva.
- Olyasmi - nevettem fel és már hiányzott ez a cseppnyi jókedv, főleg Zelda látogatása után. - Csak abban reménykedem, hogy Beijingnek lesz valami ötlete ehhez kapcsolódva.
- Fura lenne, ha Beijingnek nem lenne valami kivitelezhetetlen, túl bonyolult és ördögi terve, nem gondolod? -  cukkolt, mire nevetve ráztam a fejemet.
- Végül is tényleg. - értettem egyet, aztán míg a reggelinket vártuk, elmentem zuhanyozni és elkészülni.
Miközben a víz csorgott a fejem búbjáról egészen a bokámig, végiggondoltam az előző estét: hogy csesződhetett el ennyire minden mindössze pár perc alatt azzal egy ártatlan momentummal, hogy ugyanmár Kimi Räikkönen egy rohadt kis mojitót hozott nekem...?! Lehet, hogy a sors akarja azt, hogy ne legyen köztem és Jenson között semmi többé... annyi élmény, annyi érzés, annyi boldog pillanat után...
 Miközben a víz csobogott, végiggondoltam minden régi dolgot, ami csak eszembe jutott...
Az idei idénynyitó futam, Ausztrália:
- Jens! - nevettem fel felháborodottan, mikor lefröcskölt a vízzel és próbáltam visszavágni, de gyorsabb volt, mint én és már messze járt, nem sikerült vissza-fröcskölni. Derékig álltam a tengerben és hiába forgolódtam, nem találtam. - Jens...! - ismételtem a nevét ijedtebben, mint az előbb. A karjai olyan hirtelen fonódtak vizes hasamra, hogy döbbenten kiáltottam fel, de aztán nevetve omlottam rá. A karjaiba kapott és szorosan magához ölelt. Egy kis vizet fröcsköltem az arcára.
- Lisy.... - szólalt meg némi prüszkölés után szemrehányóan, de azért vidáman. - Hogy te milyen gonosz vagy.
- Emlékeztetnélek, hogy te kezdted, édesem. - okoskodtam és felhúztam az orromat, mire hirtelen elengedett én meg elmerültem. Ijedtemben az orrom és a szám is telement a sós vízzel. Levegőt kapkodva jöttem fel.
- Kösz! - ripakodtam rá dühösen és inkább elindultam a homokos tengerpartra. A kezem után kapott és magához húzott.
- Sajnálom, azt hittem számítasz rá. - sajnálkozott.
- Hát nem számítottam. - vágtam be a durcát. Halványan elmosolyodott.
- Megbocsájtasz? - kérdezte félénken, pedig tudta, hogy nem haragszom komolyan.
- Hmmm... mondj egy okot, amiért meg kellene - incselkedtem vele megjátszott hűvösséggel.
- Öhm... legyen - tett úgy, mint aki nagyon-nagyon gondolkozik - Esetleg... az, hogy nagyon szeretlek...? - húzta el a száját bizonytalanul. Vállat vontam.
- Megjárja - sóhajtottam fel, aztán mindketten felnevettünk és előrehajoltunk, hogy a "kibékülésünket" egy csókkal pecsételjük meg.
  Aztán ott volt India...
- Ez az izé finom - bökött a villájával egy sötétbarna valamire a tányérján. Éppen a helyi ételkülönlegességeket próbáltuk ki egy nappal a szabadedzések előtt.
- Muti - buzdítottam, mire elvigyorodott, felszúrta a villájára és a számba adta. Szórakozottan nyammogtam el. - Ez marhahús? Csak mert tényleg jó. - értettem egyet.
- Hát reméljük se nem macska, se nem kutya. - feszengett, mire megállt a számban a falat és a szemeim kitágultak. Felnevetett.
- Nyugi... szerintem azt csak Kínában vagy ilyesmi helyen csinálják. - kacsintott. - Öhm, bocsánat - szólította meg a kis étterem pincérét, majd angolul próbálta kérdezgetni, hogy mit is eszünk, de a  másik férfi csak értetlenül meredt rá, látszott rajta, hogy fogalma sincs, milyen nyelv ez egyáltalán - Na, ezt sem tudjuk meg - fordult felém lemondóan Jens. -  De amekkora díszállat-védő vagy, tuti megismerted volna, ha az lenne - vélekedett.
- Mégis honnan...? - pislogtam sűrűn - Még sosem ettem se kutyát, se macskát.
-Ez végülis igaz - értett egyet, aztán félórás pánikolás és találgatás után a szomszéd asztaltól felállt egy amerikai nő, hozzánk lépett és elmondta, hogy légyszives hagyjuk ezt abba, mert tényleg egy kis darab fűszeres marhahúst ettem és ő ezt már nem bírja hallgatni. Megszeppenve néztünk egymásra, aztán kitört belőlünk a nevetés.
  Aztán a születésnapom... a nyaralásunk Ibizán... az ünneplés, miután megnyerte az Olasz nagydíjat...
Elzártam a csapot és törölköző után tapogatóztam. Miután felöltöztem és kifésültem a hajamat, kimentem Kimihez, akivel reggelizés közben sok mindenről szó esett ugyan, de a Jenson-témát kerültük.
- Kimi... köszönöm a... nos, mindent - álltam meg az ajtóban a bőröndömmel. A falnak támaszkodott és halvány, Kimisen visszafogott mosolyt villantott.
- Nincs mit. Ha gondolod... Budapesten ugyanígy. - ajánlotta fel, de megráztam a fejem.
- Köszönöm, de... nem hiszem, hogy megyek. - vallottam be és a cipőmet kezdtem el nézegetni, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
- Jenson miatt? - kérdezte lassan. Kinyitottam a számat, aztán tanácstalanul becsuktam.
- Nincs értelme terelni - pillantottam fel végül - Igen, miatta.
- Nem muszáj találkozni vele... a Lotus például tutira szívesen lát egész hétvégére - vetette fel.
- Köszönöm... de tényleg nem akarom látni őt Karollal. - utasítottam vissza - Ha esetleg nem beszélnénk addig... sok szerencsét Magyarországon! - intettem és mielőtt bezártam az ajtót, láttam, hogy ő is intésre emeli Iceman-feliratos karját.


Az első meglepetés akkor ért, mikor belépve az Emilyvel és újabban Beijinggel közös házunkba... nem volt ott senki. Korábban indultak, mint én, azt hittem megint türelmetlenkednek majd egy sort, hogy hol voltam már...mint mindig. Ehelyett az egész villa kongott az ürességtől, bár a bőröndjeikből a cuccok már ki voltak pakolva. Tárcsáztam a nővéremet.
- Mégis hol vagytok...? - kérdeztem rögtön.
- Gyere ide. Apához. Most, Lisy. Csak vedd ki a cuccaid aztán gyere is... és nagyon siess. - felelte hadarva és fojtott hangon. Rögtön ezután kinyomta a telefont. Felsóhajtottam. Tényleg lesz valami bonyolult és kivitelezhetetlen terve...?
Kevés reménnyel tettem eleget a kérésének, mikor leintettem egy taxit és megmondtam a sofőrnek a címet, ahol apa lakik. Nincs túl messze, igazából gyalog talán még hamarabb odaérnék, mivel hatalmas a forgalom London közepén, de a repülés teljesen leszívta a tartalékaimat, így még jól is esett az a húsz perc, amelyet a taxiban töltöttem. Mikor felkanyarodott az ismerős kocsifeljáróra (apa villája egy domb tetején van), már készültem is a kiszállásra, hogy minél hamarabb Beijingékkel legyek, mert nagyon sietősnek tűnt a dolog a telefonba.
- Köszönöm! - kiáltottam és a lehúzott ablakon benyújtva a kezemet gyorsan pénzt nyomtam a taxis markába, aztán loholtam is felfelé a márványlépcsőkön. És itt mégis vajon hová...?
Körbementem: se a nappaliban, se az ebédlőben, se egyik hálószobában sem nem voltak. Elindultam a legnagyobb fürdőszoba felé, de a tekintetem megakadt a dolgozószoba díszesen faragott faajtaján. Szinte mindig zárva van, hirtelen felindultságból most azonban a kilincsre tettem a kezemet és lenyomtam... engedett. Bent Emily és Beijing ültek, suttogva beszélgettek.
- Gyorsan gyere! - intett magához Emily.
- Mégis mit csináltok? - értetlenkedtem.
- Csinálunk. Együtt. Te is. - javított ki Beijing. - Idehívtuk Rosát, mindjárt jön.
- Ide... idehívtátok? - rökönyödtem meg. Sűrűn bólogattak. - Persze... megkapja az üzenetet, hogy Beijing Petrolen beszélni akar vele és már rohan is, nem? - vontam fel a szemöldökömet gúnyosan.
- Természetesen apa nevében hívtuk ide - legyintett a nővérem lemondóan - Percek kérdése, hogy megjelenjen.
- És mi a további terv? - kérdeztem némi megilletődött csend után, de már nem volt idejük válaszolni. Rosa kinyitotta az ajtót:
- Nahát, Javes, még sosem hívtál... ti mit kerestek itt? - háborgott, legnagyobb meglepetésemre Beijing átpattant az íróasztalon és a védtelen Rosára ugrott, akit annyira készületlenül érte a támadás, hogy elesett: Emily csak erre várt, hátul megkötözte a kezét a... hé, az ott nem az én egyik Victoria's Secret selyemköntösömnek a pántja...?! - Mi a picsát csináltok?! - kiabált - Javes!!! Valaki! Segítség! Ezek őrültek! - üvöltött. Morbid, de tetszett őt így látni. Beijing és Emily egy szék felé ráncigálták.
- Segítenél?! - förmedt rám Emily nagy nyögések közepette, Rosa ugyanis ficánkolt. Alá toltam a széket, mire módszeresen hozzákötötték.
- És... és most - fújta ki a levegőt Beijing megkönnyebbülve - Elmondasz mindent erről az egészről.
- Miről? - nevetett fel döbbenten Rosa. - Ne legyetek már megőrülve!
- Andrejka volt, igaz? Csak ő terhes, te nem, igazam van? - tért a tárgyra Beijing.
- Ezért fel foglak jelenti, baszki!!! - rikácsolta.
- Remek, de akkor számolj azzal, hogy kopaszon mész a rendőrségre - mutatott fel egy hajnyírót. Rosa összerezzent és a tekintetével megkereste a mell alá érő hajának a végét.
- Elment az eszetek?! - Oké, ez jogos. Beijingnek elment az esze? Ez a hatalmas ötlet? Lenyírni a haját, ha nem beszél? - Azt sem tudom, miről beszéltek.
- Akkor gyerünk, adunk üveget, belepisilsz és elmegyünk a dokihoz, aki majd megállapítja, hogy nem vagy terhes. Egy kicsit sem vagy terhes - folytatta Emily. Blöffölnek. Fogalmunk sincs róla, hogy tényleg nem terhes-e vagy igen... mi van, ha mégis? Eljárás indul ellenünk emberrablásért és talán csalásért is...
- Mi...? Nem. - jött zavarba rögtön. - De tényleg... tényleg terhes vagyok - iszonyatos kínban volt.
- Kizárt - léptem most elé. Eszembe jutott egy cikk, amit még a repülőn olvastam a telefonomról. - Kell apa pénze? Fuccsba ment a szar valóságshow, szóval szükséged van egy pénzes pasira. - magyaráztam meg. Felnevetett.
- Nekem van pénzem. - hangsúlyozta vigyorogva. Mi a francra akar kilyukadni...?
- Rosa, nem engedünk el, amíg nem pisilsz vagy nem mondod el, hogy mi van - próbálta Emily nagyon komolyan mondani, de kérdéses, hogy mennyire vághat valaki pókerarcot, miközben másvalakit arra utasít, hogy pisiljen.
- Oké, B terv - sóhajtott Beijing és elővett egy kis üveget maga mögül - Jól hallottam, hogy allergiás vagy a majonézre? - kérdezte mosolyogva. Rosa szinte lesápadt.
- Ne. Kérlek. Oké, ez már nem játék, piros lesz a bőröm meg kiütéses.
- Szörnyű! - sóhajtozott Bei látványosan, egy evőkanálnyit Rosa szájába nyomott. Próbálta kiköpni, de Beijing nem hagyta.
- Fúúúúj - fintorgott Rosa. - Fogjátok már fel, hogy semmit sem tehettek, mert három hét múlva esküvő lesz! Először nyilvánosságra hozzuk, hogy Javes Petrolen megnősül három hét múlva, aztán meghívjuk a sajtót és csak akkor fog kiderülni, ki az ara, mikor fellebbenti a fátylamat. - kacsintott és pofon akartam vágni.
- Micsoda feltűnősködő picsa vagy - sziszegte Beijing. Nem a pénz kell neki. A figyelem. De ennek így nincs értelme. Miért pont apát...?
- Esett a nézettség. Egy kiégett celebecske vagy már csak. Egy kiöregedett, részeges, túlkoros tini. És kell a médiafelhang. - mormoltam.
- Ilyenkor, tudod, jól jön a segítség. - felelte.
- De miért pont apától?! - fakadtam ki.
- Javestől? - döbbent meg - Ó, nem. Nem Javes segít. Ő inkább hátráltat. - húzta el a száját. Beijing eddig bírta: most egy sminklemosó kendőt felkapott és Rosa arcának esett, aki sikítozott, de semmit sem tudott tenni: Bei körülbelül két kiló narancssárga alapozót és ugyanennyi sötétszürke szemhéjpúdert kapart le róla.
- Maradj nyugodtan, különben kiszúrom a szemedet még véletlenül. - motyogta, miközben a műszempillákat is leszedte. Még mindig nem értettem, mit csinál, aztán elővette a telefonját és Rosa arcába nyomta.
- Ez a fényképet... teljesen smink nélkül vagy rajta - fordította a képernyőt Rosa felé, aki megijedt a fotótól - szóval ezt a képet felteszem netre, ha nem mondod el, ki az, aki segített neked.
- Nem mernéd... - suttogta összehúzott szemekkel a fiatalabb Toulmanov.
- Fogadjunk. - vonta fel a szemöldökét Beijing. Ekkor elégeltem meg mindent: az én idegrendszeremmel ne játsszon egy orosz milliomosbébi! Ott teremtem mellette, a hajnyírót beindítottam és a berregő szerkezetet majdnem a koponyájához nyomtam, a haját megragadva.
- Na most már elég volt! - kiabáltam - Mondd el, hogy mi van!
- Ne, ne, ne!!! - hisztérikázott - Oké, nem vagyok terhes, tényleg nem!!! - ordította - Tényleg Andrejka pisilt a kis izébe... üvegbe helyettem! - folytatta a hangos vallomást - Kell, hogy benne legyek a hírekben, mert már alig ismerik a nevemet, értsétek már meg! - szorította össze a szememet. - De erről Zelda Annt kérdezzétek! - tette hozzá. Meglepetésemben kiejtettem a hajnyírógépet a kezemből, ami hangos zümmögéssel és koppanással adta meg magát.
- Zeldát? - Beijing hangja remegett.
- Ő találta ki, oké? Ő keresett meg. Neki kéne most itt ülnie! - hisztizett. Ha Zelda ülne most itt, még bele is tudnék rúgni... - Neki pénz kellett, nekem hírnév.
- De hogy lenne ebből neki pénze? - kérdezte Emily. Rosa csendben maradt, de Beijing meglengette előtte a telefont, ami a képet tartalmazta, Em pedig felmutatta a majonézest dobozt.
- Elmondom. Állítólag a házassági szerződés kimondja, hogyha Javes újranősül, Zelda kap öt milliót. - Na ne. Ennyire nem lehet gerinctelen... már értem, miért érdekelte ennyire, hogy halad a házasság... láttam Beijingen, hogy ugyanerre gondol. Keresni kell valakit, akit apa elvesz. És mi lenne jobb ötlet annál, hogy egy rossz hírű, köztudottan bulizós-piálós-pasizós csajt hálóz be a feladatra...? - Zelda adta a tablettát is, amit Javes italába tettem. Szóval Zelda jobban hibás, mint én. Mindent ő talált ki, tényleg. - mentegetőzött Rosa, aztán lassan mosolyra húzódott a szája.
- De lenne egy kérdésem: hogy bizonyítjátok be, hogy ez tényleg így volt? - nevetett, miközben Beijing sötéten mögé lépett és eloldozta a kezét - Mondjuk, hogy letagadom. És az tuti, hogy Zelda is lefogja. Mindenki azt mondja majd, hogy ti hárman kitaláltátok ezt a sztorit ellenem. És ez csak még nagyobb hírverés nekem. Előre is köszi, ha megpróbálnátok - vette fel a táskáját és kilibbent. Hatalmas, súlyos csend telepedett a szobára. Zelda megtalálta ezt a kiskaput és kitalálta, hogy ráveszi apát, hogy elvegyen valakit... lehetőleg valakit, aki romlott és a világ felhördül majd, ha megtudja, hogy együtt vannak... így jött Rosa, akinek ez szintén kapóra jön, mert minden újság ezzel fog foglalkozni minimum hetekig... beletett valamit apa italába, aki ettől kidőlt, aztán reggel megjátszotta, hogy éjszaka lefeküdtek... és bejátssza az adu-ászt, miszerint terhes, így apa, mint igazi gentleman, elveszi majd...
- ...és nem tudjuk bizonyítani - mondtam ki hangosan. Ez a legrosszabb az egészben.
- Ja... ne is mondd... milyen jól jött volna pár... rejtett kamera. - ment oda Beijing a könyvespolchoz és leemelt egy apró szerkezetet. Elállt a lélegzetem.