Lisette - 22. rész

Sziasztok! Kicsit későn, de itt az új rész, közben a másik történetemet is írogatom, ami már azért nemsokára megjön :)) Olvassátok és várom a véleményeket (mint mindig és valószínűleg mindenki csak pipálgat majd, mint mindig, de erre most ne térjünk ki ;) ) További jó nyári szünetelést mindenkinek ;)





Beijing rögtön elrohant, igazából fogalmam sincs hová, de ahogy őt ismerem - és az utóbbi napok-hetek történései alapján - egyenesen Nicohoz, mivel Rosa nem-biztos terhessége egy olyan információ volt, amit még nem osztott meg vele, ezt a problémát pedig nyilvánvalóan minél hamarabb orvosolni akarta.
Én pedig ott maradtam, már végképp összezavarodva és még mindig szörnyen csatakos, könnyes-lemosódott festékes arccal. Parvati törte meg a csendet:
- Rosa... Rosa nem terhes? - kérdezte hitetlenkedve. Ő természetesen mindenről tudott, apa titkárnőjeként egyfajta mindenes is volt: akármikor tanácsra volt szüksége apának, Parvati segített.
- Ez nem biztos, de ha a nővére terhes, simán lehet, hogy csak kért tőle mintát és sajátjaként vitte be a dokihoz... mivel apa semmire sem emlékszik. - magyaráztam. Aztán a hatalmas kivetítőre pillantottam, ami természetesen apa irodájában is megtalálható volt, mint szerintem mindegyikben itt a FIA épületében: Jenson éppen a dobogó tetején integetett a tömegnek és kacsintgatott. Aztán a kamera Karolt mutatta. Folyamatosan vigyorgott és mutogatott Jensnek - pont, mint egy tipikus pilótabarátnő...
- Én most megyek. - köszörültem meg a torkomat.
- Lisy... minden rendben lesz veled? - kérdezte Parvati. Kábán bólintottam, bár valójában fogalmam sem volt róla, hogy minden rendben lesz-e. Kedvetlenül mentem a lakosztályba, a cuccaim nagy részét összepakoltam és csak ültem az ágyon jó sok ideig. Egészen addig, míg nem csörgött a telefonom.
- Lisette. - szóltam bele körülbelül úgy, mint aki a halálára készül.
- Na. Végre elérlek. - Zelda hangja. Egy amúgy is szarrá ment napot már nem ronthat tovább, akárhogy is próbálkozik. - Legutóbb nem válaszoltál. Szóval apád tényleg megnősül?
- Köszönöm, jól vagyok, nem, semmi izgi nem történt velem az elmúlt években. - feleltem idegesen.
- Válaszolj már! - mordult rám.
- Gyere ide, ha választ akarsz. - morogtam és egyszerűen kinyomtam a készüléket, majd a biztonság kedvéért kivettem az aksit is, hogy ne keressen senki. Aztán percekig merengve feküdtem, egészen addig, míg el nem nyomott az álom.


Mikor felébredtem, Kimi éppen felvett egy pulcsit mellettem. Kinéztem az ablakon és megállapítottam, hogy kora este lehet: hat-hét óra körül járt az idő nagyjából.
- Nahát. Szia - akkor jutott eszembe, hogy voltaképpen hét elején még vele vettem ki a lakosztályt, tehát indokoltan van ott. - Gratulálok. - ültem fel és megdörzsöltem az arcomat. Legyintett.
- Szar második hely - sóhajtott fel - Elrohantál, láttam. - váltott hirtelen témát. Kissé elfordultam.
- Igen, tudod én csak...
- Jenson meg Karol. Azt is láttam. - biccentett - Rögtön gondoltam, hogy ez a baj.
- Túl jól ismersz - morogtam. Megvonta a vállát.
- Sajnálom.- rántotta fel a cipzárt a pulóverén. - Hát, nem gondoltam volna mindenesetre, hogy Jensonnek ilyen sokat jelent az a kis picsa. - tette hozzá, mire fájdalmasan felnyögtem. Én sem gondoltam volna. - Na, szeretnél menni valahová ma este? Búfelejtő valami? - vetette fel.
- Legutóbb is túl sokat ittam. - ráztam meg a fejemet.
- Na és? Nem jelenti azt, hogy most már soha többet nem ihatsz egy kortyot sem. Ha jól tudom. már nagykorú vagy - viccelődött. Halványan elmosolyodtam.
- Jól van, menjünk. Itt úgysem nagyon tudnék most mit kezdeni magammal. - löktem meg kicsit a vállát. Kuncogva nyújtózkodott.
- Jut eszembe, a nővéreddel találkoztam idefele jövet és idegbeteg módon üzeni, hogy nem lehet téged elérni... - kapott észhez Kimi és a telefonomra nézett, majd a kezembe adta, az aksit külön odanyújtotta.
- Köszi - feleltem, miközben bekapcsoltam. Egy rakat nem fogadott hívás várt Beijingtől és Emilytől. Valamint Zeldától is, de őt nem terveztem visszahívni. Emilyvel kezdtem, aki egy csörgés után már fel is kapta a készülékét:
- Na végre! Mi tartott ennyi ideig?! Te jó isten, miért nem hívtál fel rögtön, mikor erre rájöttél?! És egyáltalán: miért nem hívtál fel? Eljöttem miattad Németországba, Lisette kedves! - háborgott.
- Hogy mi van? - meglepett kis nevetést hallattam - Itt vagy Németországban? Miattam? - rökönyödtem meg.
- Hát... nagyrészt miattad. De otthon amúgy is untam magam és gondoltam csatlakozok, hogy legyen már valami buli is. - magyarázta - És... szóval... Parvati beszélt velem, hogy talán jót tenne neked, ha jönnék és feldobnálak kicsit. - tette hozzá óvatosan. Parvati, egy angyal vagy!
- Ez... ez azért igaz. - vallottam be egy mély sóhajjal - Hol vagy most?

- Beijing lakosztályában, ő ugyanis volt olyan kedves, hogy felvette a telefont, miután téged egy órahosszáig hiába hívogattalak. - közölte szemrehányóan. Bár teljesen igaza volt: ahhoz, hogy három-négy órával a kiborulásom után itt legyen, rögtön Parvati hívása után fel kellett szállnia a magángépükre, ő meg kérdés nélkül meg is tette ezt, csak mert nekem nagyon rossz a kedvem (meg persze a bulizás sem utolsó szempont, ahogy ő ezt említette).
- Ne haragudj - érzékenyültem el, ahogy ebbe belegondoltam.
- Hülye vagy, szerinted haragszom? - kérdezte. - Viszont Beijing annál inkább. Tiszta idegbeteg és azt mondj... - kezdte, de ekkor recsegést hallottam. Pont értetlenkedve néztem volna a telefonomra, hogy mi történhetett, de ekkor a nővérem vette át Emily iPhone-ját:
- Igen, idegbeteg vagyok! Anya vagy hatszor felhívott és ugyanazt a szarságot kérdezgeti, már nem győzöm rányomni a telefont! Felhívnálak és szerinted felveszed?! Räikkönennel kell üzennem, hogy legyen szíves, álljon szóba velem a saját húgom! - rikácsolta.
- Oké, oké, értem. Tudjátok, mit? Inkább átmegyek - próbáltam meg békítő hangnemben és figyelmen kívül hagytam a nővérem hangos kommentárjait. Kimire néztem, aki épp a cipőjét vette fel, de azért vidáman rám pillantott, nyilván mert Beijing hangoskodása odáig is elhallatszott a telefonból.
- Kicsit hiperaktív, nem? - kérdezte. Elvigyorodtam és bólintottam.
- Megyek, megnézem - kacsintottam Kimire - Magammal hozom Emilyt és mehetünk, jó? - vártam megerősítést.
- Felőlem. Nincs ellenemre, ha több csajjal kell menni bulizni, csak ha kevesebbel - fejtette ki, mire az arcába vágtam egy párnát és mindketten felnevettünk.
Gyorsan elfutottam a liftig, majd Beijing és Nico ajtajáig.
- Itt vagyok - léptem be kifulladva.
- Mi meg a nappaliban, gyere! - kiáltott ki Emily. Követtem a hangját. Szőke barátnőm éppen Beijinggel diskurált nagyban valamiről, aki Nico ölében ült (aki éppen meggyőzően bólogatott valamire).
- Szóval - kezdte Bei, mikor megpillantott és kissé kiegyenesedett ültében - Most mit tegyünk?
- Jensonnel meg Karollal? - kérdeztem vissza, mialatt leereszkedtem egy kényelmesnek tűnő krémszínű bőrfotelra. Mindenki felém fordult.
- Nem. - rázta meg a fejét a rövid döbbent csend után a testvérem - Rosára gondoltam. De nem tartod furcsának, hogy mindig, minden helyzetben Jens az első, aki eszedbe jut? - felvonta a szemöldökét és úgy nézett ki, mint egy kihallgatótiszt.

- Végiggondoltam ma - köszörültem meg a torkomat - És... oké, talán kicsit még mindig szeretem. - folytattam volna, de szavaimat nevetgélés, összepacsizás, egymás hátba-veregetése és buzdító tapsolás követte. Beijing átvette a szót:
- Történelmi pillanat, hölgyeim és uraim - nézett körbe, mintha nem hárman, hanem háromezren néznék - Lisy Petrolen bevallotta, hogy szereti még Jenson Buttont. - aztán rám nézett: - Nem mondod! - játszotta meg a meglepődöttet, aztán felnevetett és végre normális hangon folytatta - Lisy, már mióta ezt mondjuk neked!
- De már teljesen mindegy. Láttad azt a kis német médiaribancot ma? Ott ugrált körülötte, mint valami kiscsirke. És Jens is küldözgette neki a duplavéket a dobogóról! - tűztem meg sértetten. - Jens nekem küldött mindig duplavéket!
- Ha őszinték akarunk lenni, először Jessicának küldött duplavéket. - szólalt meg Nico fontoskodóan.
- Ó, fogd be! - förmedtem rá, mire ő és Beijing elvigyorodott.
- Rendben, következő napirendi pontnak felvehetjük azt is, hogy Karolt eltávolítjuk Jenson közeléből - ajánlotta fel Bei nagylelkűen - De most beszéljünk Rosáról.
- Azt hittem, már szembesítetted - vontam vállat.
- Dehogy, ezt jobban meg kell tervezni - hüledezett - Rákényszerítjük, hogy bevallja, mit is csinál pontosan. Mert nekem nem tiszták a szándékai.
- Hogy ne lennének? Azt akarja, hogy Javes elvegye - szólalt meg Emily.
- Igen, de miért? - vetette fel Nico. Mindannyian elgondolkodtunk.
- Most olyanok vagyunk, mint egy tiniknek készülő krimi főszereplői - sóhajtott fel Em. - Vagy Charlie angyalai vagy ilyesmi.
- Hűha, akkor én vagyok Charlie! - állt fel Nico izgatottan. A szememet forgattam.
- Maradjunk meg inkább a Sherlock Holmes-os sztorinál.
- Szuper! Én vagyok Sherlock! - csapott le Beijing, mire a fogamat csikorgattam. Már megint!



Nem kellett sokáig az érveket sorolnom, mindegyikőjük benne volt, hogy menjünk el este bulizni, úgyhogy a plusz egy lány helyett plusz két lánnyal és egy Nico Rosberggel tértem vissza Kimihez.
- Te jó ég. - vonta fel a szemöldökét, mikor meglátott minket. - Fél órán belül tudunk indulni? Nincs kedvem sokáig még itt üldögélni - mondta unottan.
- Megoldjuk - ment bele Beijing és hátrasietett egészen a félig bepakolt bőröndömig, amiből most kiborította a ruhákat a földre és gondterhelten tanakodni kezdett arról, mit "adjon rám".
- Nem jó ez? - csippentettem össze a mintás pamutruhám anyagát deréktájékon kérdőn.
- Természetesen nem. - hurrogott le és visszafordult a ruhakupachoz. Inkább kimentem a fürdőszobába és lemostam az arcomat, majd nekiálltam felkenni némi sminket, hogy ne úgy nézzek ki, mint akit a kutya szájából szedtek ki éppen. Nagyjából elkészültem és akkor már Beijing is betoppant az általa választott ruhámmal. Már nem is próbálkoztam azzal, hogy ellenkezek: egyszerűen belebújtam a bézs, szűk, oldalt kivágott és szegecses Zuhair Muradba. - Hű, ez jól áll. - vigyorodott el.- Na gyere, bulizzunk egy jót és holnap kitaláljuk, hogyan öljük meg Rosa Toulmanovot! - lelkesedett.
- Beijing! - szóltunk rá egyszerre rosszallóan, miközben nővérem már az ajtónál állt.
- Jól van, jól van, nem megöljük, csak kicsináljuk. - helyesbített a kedvünkért.
              Pont elfértünk egy kocsiban - Kimi vezetett, Nico beült mellé, mi hárman, lányok pedig hátul utáltuk együtt Rosát, amíg oda nem értünk a német szórakozóhelyre, ami felé Nico navigált. Sőt, igazából ajánlani is ő ajánlotta, tehát ha szar lesz, mindenféleképpen őt fogjuk szidni.
Hatalmas, sötétzöld falak és alulról megvilágított talpazat fogadott minket - meg nem mellesleg iszonyatosan sok ember, de a szórakozóhely monumentális méretei miatt azért kényelmesen elfértünk.
Beijing rögtön karon ragadta Nicot és az italpulthoz vonszolta.
- Lassan tényleg ihatnánk már valamit. - követte őket Kimi a pillantásával.
- Igaz is, lassan már egy perce itt állunk ital nélkül. - értett egyet partiőrült barátnőm.
- Lisette? Te nem jössz? - kérdezte Iceman. Megráztam a fejemet.
- Nekem tegnap elég volt az alkohol, menjetek csak.
- Oké, mindjárt jövünk - biztosított Emily széles mosollyal, majd Kimivel eltűntek az embertömegben. Egyedül maradtam. Zavartan igazítottam a hajamat a fülem mögé és kissé lejjebb próbáltam rángatni a Zuhair Murad ruha alját, szánalmasan kevés sikerrel. Úgy tettem, mint aki hihetetlenül jól szórakozik, egyedül és alkohol nélkül. Ebben a projektben még kevesebb sikert értem el. Akkor viszont megrezzent a telefonom, jelezve, hogy sms-t kaptam. Hála a jó égnek! Így máris úgy tűntem, mint aki egyébként fenomenálisan érzi magát, csak gyorsan el kell intéznie a telefonján valamit. A "boldog és elfoglalt" arcom nem tartott ki túl sokáig, az üzenetet ugyanis Zelda küldte:

                  az kell, hogy oda menjek? rendben reggel tizkor landol a gepem. ezt meg kell tudnom toletek.

Éppen kezdtem volna  utálkozó fejet vágni, de akkor két erős férfikar fonódott hátulról a derekamra...