Lisette - 9. rész

- Jenson... - halt el a hangom. Sötétkék szeme érdeklődően pásztázott. Már rajta volt az alsóruha és az overall ujjait összekötötte a derekán. Hányszor mászkáltam így vele a boxutcában... a meleg Isztambulban, mikor időmérő után rögtön lerohantunk a partra és úgy ahogy voltunk, ruhában futottunk a vízbe... Monte Carlóban kiültünk a teraszra és nagyon sokáig beszélgettünk, miközben tűzijátékokat lőttek fel nem messze a hoteltől... vagy mikor Franciaországban elmentünk a...
- Lisette...? - kérdezte. Ó. Eléggé bebambultam.
- Én csak megnézem, mi újság erre. - feleltem végül.
- Aha. Javeshez jöttél? Vagy beszéltetek már egyáltalán? - érdeklődött, nekidőlt a falnak.
- Nem, nem is szeretnék. - ráztam meg a fejemet.
- Sajnálom a múltkorit. Kicsit túlkaptam. Pedig érthető, hogy feldúlt voltál, azok után, amit Javes... na szóval, érted. Bocsánat. - nézett fel. A számba haraptam.
- Semmi... semmi baj. Azt hiszem, én is túlzásba estem. - pillantottam fel. Egy ideig nézett, aztán meglepetten nevetett fel.
- Annyira jó látni téged, hogy azt el sem tudod képzelni. Mikor... - kezdett egy mondatba, de a közeledő Kimi hangja elnyomta a mondata végét.
- Hogy is mondtad, túl jó vagyok...? - kérdezte Kimi, miközben mellém ért. Előrenézett. - Megzavartam valamit? - kérdezte tőlem. Jensonon láttam, hogy mintha elsápadna és a kezét erőtlenül ejtette le maga mellé. Lehunyta a szemét több másodpercre, majd nagy nehézségek árán köszörülte meg a torkát.
- Nem... nem... - pár pillanatig még mintha azon gondolkodott volna, mit csináljon, de aztán egyszerűen pár elmotyogott sziasztok után hátat fordított és elment. Utánabámultam.
- Nem tudtam, hogy olyan jóban vagytok szakítás után is, hogy beszélgettek. - jegyezte meg Kimi.
- Látod, ezt én sem tudtam. - nyaltam meg a szám szélét. - Mikor kezdődik a szabadedzés? - kérdeztem inkább.
- Tíz perc múlva. - kötötte ki az overall ujjait, amit ő is legyűrt a derekáig. Elkezdte becsatolni és közben biccentett. - Gyere, menjünk a Lotushoz.- karolta át a vállamat szinte barátian.


A szabadedzést végignéztem a motorhome-ból, Kimi mérnöke és sajtósa néha sokatmondó pillantásokat vetettek rám. Kimi az edzés végén bukósisakban, kesztyűben lépett be. Láthatóan elégedett volt az autóval, miközben a HANSát és a bukóját vette lefelé. Utána a nyakát tornáztatta, majd találkozott a tekintetünk és rögtön elindult felém egy félvigyorral.
- Nem unatkoztál? - kérdezte, mikor megállt előttem. A magas bárszéken ültem a home büféjében, így mikor elém állt, pontosan egy vonalba került az arcunk.
- Nem mondhatni. - mosolyodtam el. - Néztelek.
- Néztél...? - ismételte, a szemei vidáman villantak meg. - Pedig ha tudom volna, hogy figyelsz, zavarba jövök szívesen. Majd szólj legközelebb. - kacsintott.
- Ha legközelebb is hívsz megnézni a szabadedzést, akkor majd szólok. - szálltam le a székről. Rögtön félfejnyi magasságkülönbség lépett fel: azért csak ennyi, mert magassarkúban voltam.
- Pici vagy. - közölte. Mindig is kisebbségi komplexusom volt, holott annyira nem vagyok törpe a százhatvankét centimmel. Kimi mindenesetre fölém magasodik.
- Sajnálom...? - próbálkoztam felhúzott szemöldökkel, mire felnevetett és oldalba lökött.
- Hagyd már, nem azért mondtam. Jenni magasabb volt, mint én. Mint a mellékelt ábra mutatja, nem igazán hozott szerencsét a dolog. Lehet, hogy alacsony lányokkal kellene kezdenem.
- Tényleg? Majd bemutatlak akkor pár alacsony lánynak - nyújtottam ki a nyelvemet.
- Nem szükséges, szerzek magamnak alacsony lányt. - felelte.
- Sok sikert. - mosolyodtam el.
- Holnap kijössz? - kérdezte és a kesztyűit levette közben.
- Hát... jöjjek? - vontam vállat.
- Nem, azért kérdezem, hátha nem jössz. - forgatta a szemeit. Felnevettem és ő is elvigyorodott. - Aludj a hotelben. - javasolta. - Beijinggel megbeszéled és... kész. Egyszerűbb, mint megint másfél órát vezetni, nem? - Végül is igazad van. - értettem egyet és elhatároztam, hogy írok egy sms-t a nővéremnek Kimi ötletéről.
- És most merre...? - kérdezte közönyösen.
- Te tudod, Jégemberkém. Mihez lenne kedved...? - igazítottam a hajamat a fülem mögé.
- Hogy mihez lenne kedvem, azt hagyjuk... viszont azt mondom, üljünk le valahová. - villantott huncut mosolyt. Kissé meglöktem, mire nevetve hagyta magát.
- Lisette? Kerestelek. - hallottam meg apa hangját, mire az eddigi jókedvem, mint valami buborék, kipukkant. Lassan fordultam meg, hátha addigra valami csoda folytán elpárolog onnan vagy ilyesmi... de ez nem történt meg: állt ott a jól szabott Hugo Boss öltönyben és mereven nézett rám. - Elrabolhatnám pár percre? - kérdezte Kimitől szívélyesen.

- Nem! - vágtam rá pont akkor, mikor Kimi igenezett. Mérgesen néztem rá.

- Nos, akkor nem tudom. - helyesbített Iceman.

- Lisy, öt percet kérek. - noszogatott apa.

- Mi lesz Beijinggel? Együtt beszélj velünk! - követeltem, mint valami túsztárgyaló.

- Beijing az irodám körül van perpillanat. Öt perc, Lisy, nem hiszem, hogy olyan nagy kérés.

- Te már csak tudod. - morogtam. Felnéztem Kimire. - Öt perc múlva... és tényleg öt perc múlva jövök.

- Rendben, csak nyugodtan - emelte fel a kezeit engedékenyen. Még kacsintott, mielőtt követtem volna apát.

- Szóval Kimi Räikkönen... - próbált beszélgetést kezdeményezni - Kedves srác...

- Ja, legjobb lenne, ha elkezdenél hazudozni meg ilyesmi, hogy soha többet ne beszéljek vele. - válaszoltam dühösen, mire megtorpant.

- Lisy... - esdekelt.
- Nem érdekel. Menjünk. Majd Beijing előtt... - ráztam meg a fejemet lemondóan. Azt hittem, Beijing zavartan és várakozóan ül majd apa irodájában... frusztrált helyett azonban inkább izgatottnak tűnt a kórháztisztaságú folyosón... méghozzá Nico Rosberggel, akit a szabadedzés után behívtak, mivel valami szabálytalanságot követett el és a versenybírók meg akarják hallgatni a véleményét.
- ...akár. - nevetett Nico éppen. Beijing csillogó szemekkel nézte és buta vigyorral. Egyre jobban elhiszem, amit Kimi mondott, hogy bele van zúgva. Mikor meglátott minket, rendezte az arcvonásait.
- Hello. - lépett hátrébb. - Apa, tényleg sietnék, úgyhogy lehetőleg gyorsan. Veled meg még elszámolok. - mutatott Nicora.
- Mertem remélni, Miss Petrolen. - intett ő. Apa kinyitotta a monumentális irodáját és utánunk be is zárta. Leültem Beijing mellé, aki rögtön kényelembe helyezte magát egy fehér bőrkanapén.
- Hallgatunk. - mordult most fel. Hatalmas különbség volt az előbbi flörtölős boldog és a mostani mérges hangszín között.
- Rosaról akarok beszélni... - dőlt hátulról az íróasztalának.
- Azt a kutyafáját, de meglepődtünk - sóhajtott fel Beijing gúnyosan.
- Azt hiszem félreismeritek... - kezdte, meg se hallva a testvéremet.
- Ja, igen. Miss Januárt a Playboy közepéről. - szúrtam be rosszmájúan.
- Erről beszélek, ti csak ezt látjátok benne. De igazából egy kedves, szerethető lány, akit a sajtó...
- ...most komolyan ezt akartad? - álltam fel. - "Rosa nem akkora ribanc, mint ti hiszitek"? Azt hittem, próbálod elérni, hogy ne utáljalak, amiért tönkretetted a kapcsolatomat.
- Na igen, arra mintha nagyobb szükség lenne - értett egyet Beijing. - Ne haragudj, apa, engem ne keress, amíg azzal a nővel vagy. Előre is köszönöm. - dőlt előre. Barna haját kibontotta a lófarokból és műszempillái megrezzentek, miközben dühösen hunyorgott.
- Komolyan mondom, hogy nem ismeritek. - erősködött apa.
- Francokat nem. Minden hétvégén a HAK-ban van és legalább három-négy hetente kiüti magát öntudatlanra, hogy egy-egy testőre viszi el, mert lábra sem bír állni. Gratulálok, színvonalas párválasztás. - morogtam.
- Szeretném, ha találkoznánk négyen valamelyik nap. Ti, Rosa és én... benne vagytok? - állt elő a Világ Legrosszabb Ötletével hirtelen.
- Nem! - kiáltottuk egyszerre.
- Apa, én egy asztalhoz nem ülök vele - fröcsögött Beijing és mérgesen kulcsolta össze a karjait maga előtt.
- Kérlek. Komolyan mondom. Egy alkalom és utána abbahagyom, nem nyaggatlak ezzel titeket. Nos...?
- Nem lenne étvágyam mellette enni - vetettem fel. Apa türelmetlenül ült le.
- Hibáztam mostanában nagyon sokat. Szeretném jóvátenni. Ennyit kérek, rendben? Komolyan... ennyit csak. - Csak a fejünket ráztuk. Na nem. Minden máshoz jobban van kedvem, mint most Rosa fejét meglátni.
- Sokat jelentene nekem. - mondta még.
- Mint ahogy Lisette-nek is sokat jelentett Jenson, úgyhogy ezt nem fogom elfogadni. - állt fel Beijing. - Én most biztosan megyek és azt hiszem te is jobban teszed, Lisette. - nézett rám. Sóhajtva bólintottam, mert teljesen egyetértettem. Beijing már ki is sietett. Az ajtóból fordultam vissza. Apa maga elé bámult az íróasztala mögött: megtörtnek és szomorúnak tűnt. Utáltam azért, amit csinált, de azért nem esett jól őt így látni.
- Majd meglátjuk. Talán egyszer. Később. - ez volt a maximum, amit ki tudtam préselni magamból, majd becsuktam az ajtót magam után.
Legszívesebben izgatottan futottam volna vissza egészen a Lotus motorhome-jáig, de megjátszott higgadtsággal sétáltam a folyosókon, majd a boxutcában. Kimi tényleg kiszámíthatatlan. Azon sem lepődnék meg, ha például holnap már meg sem ismerne, de azon sem, ha egyszerűen feleségül kérne. Kiismerhetetlen, fura és titokzatos.
- Egész gyors. - szólalt meg váratlanul. Megpördültem a tengelyem mögött. Napszemüvegben, fullcapben és a megszokott csapatruházatban állt a fal mellett, egy széles vigyorral. 
- Szeretek gyors lenni. - vontam vállat, miután megálltam és farkasszemet néztünk.
- Mondjuk én is. - nevetett fel. - Elsétáltunk a hotelig? - vetette fel, mire bólintottam. Tudom, hogy nincs messze a pályától, de sétálva legalább tíz perc. Most valahogy nem bántam és próbáltam Jenson lesápadt arcának emlékét kiűzni a fejemből.
- Itt vártál végig? - kérdeztem. Levette a napszemüvegét és a pólója nyakába akasztotta.
- Hát igen, remélem nem tűnök pszichopatának, aki követ meg ilyesmi. - Kimi Räikkönen, mint pszichopata, aki folyamatosan a nyomomban jár...? Kevés ettől szexibb dologról hallottam eddig. Ó, ez megint nagyon morbid gondolat volt.
- Csak kicsit. - ismertem el végül. Nevetett.
- Lisette, hogy te milyen flegma vagy. - rázta meg a fejét hitetlenkedve.
- Bagoly mondja verébnek. - mutattam rá.
- Na igen - ismerte el. - Néhányan mondták ezt már rám is.
- Téééényleg? - tettem meglepődöttet és a maradék perceket egymás vérének szívásával, na meg persze sétával töltöttük...