Lisette - 8. rész

Álmosan fordultam a másik oldalamra. Résnyire nyitottam a szememet.
- Lassan felkelhetsz. - mondta valaki. Felkönyököltem. Beijing elém guggolt és elvigyorodott. - Látod, így érzik magukat azok, akik egész éjszaka Kimi Räikkönennel buliznak.

- Nem történt semmi. - mormoltam a párnámba.
- Szerintem bejössz neki. - vélekedett. Nem tudtam elnyomni egy halvány vigyort.
- Emily? - kérdeztem inkább.
- Kint van, ő is nemrég kelt, reggelizik, gyere te is, rendeltem magunknak palacsintát. - Beijing néha nálunk aludt, amivel nem volt különösebb probléma: a ház hat-hét embernek is bőven elég nagy lett volna, de így is csak ketten laktunk benne. Többnyire váltóruhát sem hozott magával: megegyezik mindhármunk mérete, nem volt külön magántulajdon a szekrényben: ami tetszik, nyugodtan felveheted.
- Meddig maradsz? - kérdeztem a nővéremet, miközben nagy nehezen feltornáztam magamat ülő helyzetbe. Beijing arcáról eltűnt a mosoly.
- Ezt... erről beszélni akartam veled.Ugye én meg Dale szétmentünk... a ház az övé és...
- Addig vagy itt, amíg csak szeretnél. Emilyt tutira nem zavarod, de azért persze kérdezd meg. Ideköltözhetsz ameddig akarsz, komolyan. - böktem meg bátorítóan.
- Biztos? - kérdezte. Egyre jobban hasonlított arra a Beijinre, aki akkor volt, mielőtt Zelda magával vitte.
- Egészen tuti, de engedj reggelizni akkor. - nyögtem fel és kezemet nyújtottam: készségesen kihúzott.
          Vajkaramellás palacsintát reggelizni egy azok közül a dolgok közül, amik egy jobb hellyé teszik ezt a Földet.
- Lisy, fél négykor jöttél haza és férfiparfüm-illatott húztál magad után, hülye vigyorral az arcodon. Fel kell tennem a kérdést: Csak nem Kimi Räikkönen...? - kérdezte Emily.
- Elismételném akkor, hogy... Nem. Volt. Köztünk. Semmi. - haraptam a palacsintába. Ez isteni.
- Ez rajtad múlt vagy rajta? - kérdezte Em, hosszú, szőke haját gyors kontyba csavarta a feje tetején és egy ceruzával rögzítette.
- Többnyire rajtam, de ez nem jelent se... - kezdtem, de ekkor Emily és Beijing felpattant és összepacsizott.
- Lányok, lemaradtam valamiről...? - kérdeztem lassan, de csak megrázták a fejüket és mindent tudóan összenéztek.
- Semmi izgi. - kacsintott Beijing. Legjobb védekezés a támadás:
- Ha már Kiminél tartunk, azt mesélte, az ő vállán sírtad ki a bánatodat Nico Rosberg miatt. - A nővérem rögtön felpattant:
- Dehogy! Úristen, nem. Félreértett valamit. Semmi komoly. Nico csak egy helyes srác, egyáltalán nem érdekel, különben is vagy egy barátnője, nem? - seperte félre a hajat a szeméből. Kuncogtam.
- Szerintem meg igen is bele vagy esve. - vélekedtem. Igen, Kiminek igaza volt. Beijing sosem viselkedett még így, akármelyik srácra rákérdeztem. Dale-lel meg valószínűleg azért bontotta fel az eljegyzést, mert beijedt a közelgő esküvőtől és rájött, hogy a Zelda által ráerőltetett világkép mégsem passzol hozzá, miszerint teljesen mindegy, szereti-e a srácot, ha egyszer híres és jóképű és címlapon lehet veled. Ha jól belegondolok, régóta... túl régóta megy ez a flört-teniszjátszma közte meg Nico között, hogy üres vonzódásról legyen szó.
- Kizárt! - kötötte az ebet a karóhoz, majd sértetten belekortyolt a kalciumos szuperitalába, aminek szörnyű az íze, de állítólag nem hízlal és neki ennyi elég volt ahhoz, hogy kartonszámra rendelje magához.
- Akkor nem érdekel, gondolom, hogy Vivian azt mondta nekem tegnap este, hogy nincs minden rendben köztük... - sóhajtott fel teátrálisan Emily. Beijing látszólag érdektelen maradt, de ujjait az üvegre szorította.
- Persze, hogy nem... - ült le kényszeredetten. - De amúgy... mit mondott? Mármint nem érdekel, csak...
- Francoooookat nem érdekel! - nevettem fel. Em szintén elvigyorodott, de azért elmondta amit tud: Vivian úgy érzi, a kapcsolatuk elfáradt és már egyáltalán nem működik, olyan mintha nagyon jó barátok vagy harminc éve házastársak lennének. Beijing hümmögött és annyira próbált közönyösnek tűnni, amennyire csak tudott. Szánalmasan kevés sikerrel. Látszott rajta, hogy majd' kiugrik a bőréből emiatt.
- Mondtam, hogy csak helyes és ennyi az egész. - ment fel az emeletre vállvonogatva. Emilyre néztem.
- Remek, mondd, mostantól kezdve a Petrolenek már csak és kizárólag pilótákkal kezdenek? - nevetett fel
- Csak mert ha igen - folytatta - Nekem is kereshetnétek egyet. Alguersuari például istenien cuki.
- Alguersuari nem is tagja az idei keretnek - kezdtem elpakolni a reggeli maradványait.
- Jól van, na, csak úgy mondtam. - legyintett. - Csörög a telefonod. - figyelmeztetett. Felkaptam az asztalról. Rejtett szám. Hmm...
- Igen...? - köszörültem meg a torkomat.
- Beszélnünk kell. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Jaj. Apa. - Hát igen, akkor megértem az egész rejtett számos dolgot. Ha látom, hogy ő hív, egészen biztosan nem veszem fel. Elindultam felfelé a szobámba, miközben hallgattam.
- Komolyan. Nézd, most nem tudok elszakadni, de gyere ki légyszives.
- Ó, nemár. Tényleg jól értem?! - nevettem fel meglepetten - Te cseszted el az én kapcsolatomat és hazudoztál összevissza és könyörögsz, hogy beszéljünk... és arra se vagy képes, hogy ide gyere, hanem elvárod, hogy én rohanjak a magyarázatod után? Nos, nem. Nem, köszönöm. Igazából nem érdekel, mit mondasz. - Beijing hallhatta miket mondok, mert összevont szemöldökkel kidugta a fejét a szobából.
- Apa az? - kérdezte, mire bólintottam. Nem várt beleegyezést: elmarta a kezemből a telefont. - Szia. - szólt bele és azzal a lendülettel kihangosította: - El szeretném mondani, hogy ameddig egy Playboy-nyuszi cicamicával vagy én nem tartalak az apámnak. És nem viccelek. - mondta keményen.
- Remek, köszönöm Lisette, hogy mindenkinek elmondtad. - reagált apa. Éppen nyitottam a számat, hogy visszavágjak, de Beijing megelőzött:
- Igaz. Te összevissza hazudozol és csak a saját hülye érdekeidet tartod szem előtt, leszarod, hogy tönkretetted a lányod kapcsolatát meg ilyesmik. Ő mikor ezt megtudja, elmondja nekem, aki szintén a lányod. Basszus, csak most látok tisztán, hogy ebben a helyzetben Lisette az igazi hunyó. - mondta gúnyosan - Lisette, te szemét - tolta tovább a rosszmájú hülyeséget. Annyira ironikus volt, hogy a helyzet ellenére is majdnem felnevettem.
- Beijing. Keress meg légy oly kedves holnap, a szabadedzés körül. - kérte - Megmagyarázom. És vedd rá Lisyt is, hogy jöjjön.
- Elkerülte a figyelmemet, hogy a titkárnőd lettem vagy mi? Apa, ez az egész így nem oké. Megvan a saját dolgom, ha te nem tudsz minket megkeresni, hát sajnálom. Lisette meg amúgy sem hiszem, hogy egyáltalán kijön a futamra.
- Ugyan már, régen mindig itt volt, szeret futamokra járni.
- Emlékszel még a barátomra, Jensonre? Nos, miatta szerettem. - feleltem.
- Azért gyere, ha meggondoltad magad. - tette le. Beijingre néztem: úgy tűnt, pillanatokon belül felrobban az idegtől.A készülék megint hívást jelzett, ismét ismeretlen volt a hívó fél.
- Hagyj békén! - kiáltotta Beijing dühösen. A hívó mondott valamit, mire nővéren pillanatok alatt lehiggadt.
- Ah... - bólintott megértően, majd elvigyorodott és felém nyújtotta. - Azt hiszem, téged keres.
- Ugye nem Jenson...? - gyanakodtam suttogva, de Beijing nem válaszolt.
- Nem, nem Jenson. - felelte valaki a vonal túloldalán.
- Öhm... akkor...
- A hisztis Kimi Räikkönen. - sóhajtott fel.
- Ja... értem már. Honnan van meg a számom? - érdeklődtem.
- Nos, vannak kapcsolataim... - hallottam, ahogy halkan nevetgél. Kíváncsi vagyok, honnan szerezte meg, most tényleg.
- Mindent értek. - szorítottam a fülemhez a mobilt és közben bementem a szobámba.- Nem vagy másnapos?
- Nem igazán. De nem ártana, szóval azt hiszem, mehetnénk még a... mi a neve...? HAK? Tehát oda. Mit szólsz?
- Hát... megnézem a naptáramat... esetleg... talán... elképzelhető, hogy még egy rövidke találkozót beszuszakoljak valahová - sajnálkoztam színpadiasan.
- Nagyon köszönöm. - megint kuncog. Úgy látszik az igazi Jégember annyira nem is jégember... - kijössz a szabadedzésre? - érdeklődött.
- Nem. Én... nem akarok apá... öhm. Szóval nem érek rá. - tisztában voltam vele, hogy túlságosan megszaladt a nyelvem és ezt ő is észrevette.
- Lisette...? - köhintett. - Nem... nem máshoz kértem, hogy gyere. Csak hozzám. Itt a boxban. - tehát kihallotta, hogy apára gondoltam az előbb.
- Nem tudom... - rogytam le közben a kanapéra.
- Akkor tudd. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, de azt is hallottam, hogy hülyéskedik. - Gyere és eszünk jégkrémet. - utalt a pár évvel ezelőtti magnumos afférjára. Önkéntelenül is felnevettem.
- Rendben, akkor mindenképpen. - válaszoltam.
- Remek, ezt a választ vártam már elsőre is! - elégedett meg, én pedig Beijingre néztem: talán nem csak Jenson miatt lehet kimenni a futamokra...



- Ha Kimi Räikkönen megszerzi a telefonszámodat aztán rávesz, hogy lemenj a pályára miatta, akkor azt hiszem okom van feltételezni, hogy olyan, mintha... mintha alakulgatna valami köztetek. - okoskodott Emily.
- Rosszul hiszed - nyújtottam ki a nyelvemet, miközben felvettem a fehér vászonruhámat. Leguggoltam a cipősszekrény elé és gyorsan átfutottam szememmel a sorokat. Elővettem egy telitalpú szandált, ami magasított, de azért még kényelmes volt. Megkötöttem a szalagot a bokámon, letoltam a napszemüveget a homlokomról az orromra, aztán felkiabáltam:
- Lányok, még ma el tudunk indulni? Gyertek már! - Beijing Emilyvel a nyomában meg is jelent a lépcső tetején, igazán csipkelődő arckifejezéssel:
- Hajaj, valaki már nagyon szeretné viszont látni a jégszobrát.
- Beijing, egyszerűen ne késsünk. - forgattam a szemeimet.
- Oké, itt vagyunk, mehetünk már, Lisy. - kapta el a karomat és maga után húzott. A terepjárójába beülve rögtön mindenféle hülye dalt betett, amit ő és Em egymást túlharsogva énekeltek.
A silverstoni pálya a házunktól kicsit több, mint másfél órányi út, ami bőven túl sok, ha az ember Beijinggel és Emilyvel utazik. Miután befejezték a hatodik Call me maybe-t is, már unták magukat... aztán engem pécéztek ki:
- Új játék. Aki tegnap éjjel finn világbajnokkal kavart, meséljen el mindent! - rikkantotta Beijing, majd indexelt és balra fordult. Emily felnevetett aztán rám nézett.
- Azt hiszem, ez te leszel, Lisette. - világosított fel.
- Nahát, rá nem jöttem volna, hogy rólam van szó. - mormoltam. - De nem volt köztünk semmi és ezt komolyan mondom.
- Ha jól hallottam... - kezdte emelt hangon a nővérem - és persze miért ne hallottam volna jól? - tette hozzá a szokásos félénkségével. - Az ölében ültél, mielőtt elmentetek. Igaz ez?
- Na most komolyan: ezt honnan tudod? - hajoltam előre.
- Kimi mérnökének barátnője történetesen Dale unokatesójának a menedzserének a keresztlánya. - mesélte. Aha. Teljesen természetes. - És ő azt mesélte a barátnőjének, hogy 'képzeld, drágám, tegnap Kimi Räikkönen ölében Lisette Petrolen nevetgélt' a többit meg... mindegy, az infót pillanatok alatt megszereztem. - legyintett mosolyogva.
- Hagyjál - nevettem. Hihetetlen.
   


- Lisette. - sétált velem szemben, a boxutcában Kimi. Napszemüvegben, a megszokott flegmán-boldog arckifejezéssel. Megállt előttem és lassan mosolyra húzta a száját. - Tehát itt vagy.
- Tehát itt vagyok. - biccentettem.
- Gyere a motorhome-ba. Nincs ennyire meleg és kényelmesebb is. - bökött a Lotus home-ja felé. Követtem. - És eszünk magnumot is. - tette hozzá.
- Azért jöttem. - viccelődtem, miközben mellette sétáltam. Jó pár fényképezőgépet az arcunkba toltak, de próbáltam nem figyelni rájuk.
- Reméltem is, hogy nem miattam. - nyitotta ki nekem az ajtót egy széles vigyorral.
- Remélted? - böktem oldalba kissé. Bőszen bólogatott.
- Hogyne. Nem szeretem, ha rohangálnak utánam a rajongóim.
- Efelől nem kell aggódnod. Nem vagyok a rajongód. - vontam vállat.
- Nem is kértem. - nézett rám kihívóan.
- Ha kérnél sem tenném. - mértem végig tettetett lenézéssel.

- Nem vagyok elég jó? - lépett még közelebb.
- Túl jó vagy. - mormoltam magam elé és mikor a sötétszürke szemeibe néztem, az jutott eszembe valamiért, hogy ha lehetne én biztos úsznék ezekben a gyönyörű szemekben. Oké, Lisette, ez nagyon morbid gondolat volt. Kissé még közelebb hajolt, pár centi volt csak az arcunk között.
- Kimi, gyere csak! - kiáltotta valaki.
- Picsába már - morogta nem túl lelkesen. - Miért kellek mindenhez...? Egy pillanat. - mondta nekem és hátrament a kiáltozó mérnökéhez. Talán Beijing nem mond hülyeséget. Kimi Räikkönen tényleg iszonyatosan fura figura és megfoghatatlan személyiség... de ezzel együtt (vagy talán éppen ezért) nagyon vonzó. És nem kicsit. Nagyon. Elmerengtem a pálya nézegetésében legalább tíz percre. Hol van már...? Az 'egy pillanat' neki két órahossza?
- Lisette... eljöttél? - és mikor megfordultam, Jenson Button reménykedő és izgatott arcába néztem.