Lisette - 16. rész

 Sziasztok! Tudom, egy ideig nem volt friss és nemsokára közbeszól egy nyaralás is, de a lényeg, hogy itt a 16. ! :)) Elég meghatározó rész a ficben, örülnék sok-sok kominak :))) Puszi <3







Jenson olyan könnyedén tartotta a karjaiban Beijinget, mintha nem negyvenhét, hanem csak két kilót nyomna. Mereven nézett maga elé, mintha semmi sem lehetne izgalmasabb látvány a hotel felvonójának belsejétől. Követtem a pillantását: egyszerű sötétbarna márványfallal nézhettem farkasszemet. Hmm, valószínűleg nincs beszédes kedvében, amit nem is csodálok azok után, hogy milyen csúnyán lebuktam előtte a Kimi-dologgal.
- Sokat ivott, mi? - dobtam be egy témát, hüvelykujjammal Beijing felé böktem, de le sem vettem a szemem a volt pasim arcáról, akinek szeme se rebbent, úgy bólintott, majd kimérten megköszörülte a torkát. - Jens... köszönöm, hogy segítesz neki. - nyeltem nagyot. Sokáig nem reagált, aztán lassan felém fordult:
- Szívesen. - Csak ennyi. Hogy szívesen. Biccentettem, teljesen megérdemlem, hogy nem nagyon akar szóba elegyedni velem. A lift egyik falán lévő tükörre esett a pillantásom. Barna hajjal keretezett arcom gondterhelten meredt saját magára és közben úgy éreztem, mintha a homlokomra lenne tetoválva, hogy 'hazudott'. Megráztam a fejemet. Te jó ég, ebbe bele fogok zavarodni.
- Sajnálom. - csúszott ki a számon. Beharaptam az alsó ajkamat. Mit csinálok? Miért nehezítem meg még jobban a helyzetemet?
Jens azonban nem válaszolt, némán nézett maga elég míg a lift ajtaja ki nem nyílt, ekkor kilépett Beijinggel, én pedig követtem őket. A magassarkúm kétségbeesetten kopogott, amíg próbáltam beérni, de gyorsabban haladt, mint én és látszólag próbált is minél távolabb kerülni tőlem. A lakosztályhoz érve óvatosan letette a nővéremet, aki nem bírt megállni a lábán, de Jenson a jobb kezével szorosan tartotta, miközben az előzőleg elvett kulcsot a zárba helyezte és kinyitotta vele az ajtót. Vagy másfél méterre álltam meg tőlük és nem mertem meg szólalni, csak kábán néztem a férfit, akit nem is olyan régen még iszonyúan szerettem és mostanra szinte önmagunk és egymás ellenségeivé lettünk. Megint felkapta Beijinget és bevitte. Nagy sóhajjal követtem és próbáltam elkapni a pillantását, mikor letette az ágyra, de nem nézett felém se. Nekiláttam a nővérem cipőinek a pántját kikapcsolni, de a kezem túlságosan remegett, így nem jutottam sokra.
- Csak nem értem, mi értelme volt. - suttogta megtörten. A gyomrom görcsbe rándult. Még mindig a magassarkú Dior cipő levételével voltam elfoglalva látszólag, igazából azonban az agyam lázasan dolgozott. Mégis hogy válaszolhatnék, ha én sem tudom...?
- Minek mi értelme volt? - embereltem meg magamat annyira, hogy megszólaljak.
- Hogy letagadtad Kimit. Ez sehogy sem logikus. Ha vele akarsz lenni, mondd azt, hogy vele akarsz lenni, de  ha még akarsz akármit is tőlem és azért hazudtál, akkor meg nem értem, hogy miért Räikkönen hálószobájában alszol és miért rá vagy tapadva a liftben és nem rám. - túrt a hajába idegesen és gondterhelten, majd zavartan kifújta a levegőt és megint elkezdte kerülni a pillantásomat.
- Csak mert nem tudtam, mit szólnál hozzá, hogy én meg Kimi... - hebegtem és csak halványan érzékeltem, hogy Beijing megmozdul.
- És téged hol érdekel, mit szólok hozzá?! - fakadt ki. - Mikor összejöttem veled, meg sem fordult a fejemben, hogy Jessica mit szólna ehhez. Méghozzá azért, mert szakítottunk. Mondd a szemembe, hogy nem szeretsz és oké, rendben, megfordulok, elmegyek és soha nem kereslek, megígérem. - ahogy rám nézett, kék szemeinek pillantása áthatolt a retinámon és szinte a belsőmbe látott. Beijing ezt a pillanatot választotta, hogy támolyogva felüljön. Mormolt valamit, amit egyikünk sem hallott: Jenson értetlenkedve meredt rám, de megvontam a vállamat, jelezve, hogy én sem értettem. Közelebb mentem hozzá.
- Mit mondtál az elő...? - kezdtem, de legnagyobb meglepetésemre részegen felkiáltott:
- Jennnnsonnn... Lissssseee... na! Lisse... Lisetttte szereet téééged, dee ezt te... te... te is vágoood. - próbált gyorsan és hangosan beszélni, de az akadozó nyelve ezt nem hagyta. Mindenesetre éreztem, hogy lesápadok.
- Mindegy. - felelte félig nekem, félig Beijingnek Jens és hófehér ingének ujjait egy hirtelen mozdulattal felgyűrte. Megnyalta a szája szélét és igazán feldúltnak tűnt. A változatosság kedvéért megint direkt mindenfelé nézett, csak rám nem.
- Rám néznél végre?! - csattantam fel teljesen indokolatlanul. Meglepetten pislogott és ha az előbb a belsőmbe látott, most körülbelül keresztül látott rajtam és még a hotel parkolóját is meg tudta nézni a szemeimen keresztül, legalábbis ilyennek tűnt. Kiszáradt a szám és mintha hirtelen több fokkal melegebb lett volna a szobában.
- Rád néztem. - kommentálta és várta, mit akarok mondani. Beijing megint nyammogott valamit, de ezúttal nem rohantam megkérdezni, mit akar.
- Mindegy. - vettem nagy levegőt hirtelen, a nővéremhez léptem, elmotyogtam, hogy mostmár aludjon aztán azt terveztem, hogy a lehető leggyorsabban kisietek, Jenson azonban túl jól ismert: elkapta a karomat és szinte visszarántott.
- Mi a bajod még mindig velem?! - kérdezte kétségbeesetten.
- A pénz kellett neked, nem én! - válaszoltam hasonlóan agresszíven. Hitetlenkedve hőkölt hátra és hasonlóan döbbenten felnevetett, de hangjában nyoma sem volt a valódi jókedvnek.
- Ezt remélem te sem gondolod komolyan... - lazította meg az ingének a nyakát. - Ha tényleg kivette volna a részvényeit Javes a csapatból, nem csak a saját állásomat, hanem legalább negyven másik emberét veszélyeztetem. És nem azt titkoltam előled, hogy egy pszichopata gyilkos, hanem, hogy van egy barátnője - Ideges volt és ahogy sorolta a dolgokat hirtelen gyerekesnek éreztem a saját hisztimet.
- Miért nem lépünk csak egyszerűen tovább... mindketten? - sóhajtottam nagyot.
- Azt hiszed nem tudnék minden ujjamra összeszedni két-három csajt? - nézett fel. - Te is tudod, hogy még csak meg kell erőltetnem magamat, úgyis ragadnak, mint a legyek. Megtehetném, nem? És miért nem teszem? Miért nem 'lépek tovább'? Mert szeretlek, imádlak, mindent megtennék érted, Lisy. - fúlt el a hangja. Egy részem szívesen a nyakába ugrott volna sírva, másik viszont azt mondta, hogy ha egyszer hazudott és kétségek között hagyott, máskor is megteszi. Márpedig azokban a hetekben,  mikor azt hittem, megcsalt, borzasztó állapotban voltam: bőgve mászkáltam a házban egyedül, tömtem magamba a tömény édességeket és nagyon rossz, ám annál megríkatósabb romantikus filmeket néztem. Ezt nem szeretném mégegyszer átélni. A becsapottság, az érzés, hogy naivan elhittem, Jenson Button szeret, pedig átvert... szörnyű volt. Persze utólag kiderült, hogy mégsem vert át és semmilyen másik nő nem szerepelt az életében, de egyszerűen túl későn derült fény mindenre. Ebben a pillanatban kerekedett gyengébbik énem fölé a bizalmatlan, ezért nem válaszoltam. - Rendben... - mondta lassan. Most én kerültem az ő pillantását és ismertem annyira, hogy tudjam, most teljesen reményvesztett és melankolikus hangulata van. - Beijing, vigyázz magadra. - mormolta, majd szinte nesztelenül kiment az ajtón. Nagy levegőt vettem és azt mondogattam magamnak, hogy semmi baj, minden rendben, mindjárt szebben látsz majd mindent...
Segítettem a nővéremnek levenni a NIPO miniruhát és helyette egy pólót felvenni. Mivel tudtam, hogy reggel élve megnyúzna, ha hagynám, hogy sminkben aludjon el, ezért azt is lemostam az arcáról, a műszempilláival együtt.
- Most már tényleg aludj - javasoltam. Kábán bólintott és elfeküdt az ágyon. Elmosolyodott, mikor ráterítettem a takarót.
- Jóóóóét. - mormogta a párnába.
- Neked is, Beijing. - álltam fel és én is kimentem. Lentről még mindig hallatszott a zene, de nem volt kedvem lemenni. Mélyen a gondolataimba merülve sétáltam a folyosón, mikor valaki a nevemet kiáltotta. Megfordultam. Bár egész messze volt, de az alakja nagyon ismerősnek tűnt: alacsony, de rendkívül csinos, hosszú, vörös hajú lány...
- Ebony! - esett le hirtelen. A Lotusnál dolgozó hiperaktív és nagyon aranyos csaj kifulladva ért mellém.
- Miújság? - tárta szét a karjait vidáman. A volt pasimmal veszekedtem és valószínűleg a mai nap után sohasem fogunk szóba állni egymással, plusz nem tudom mi a helyzet Kimivel most...
- Hogy velem? Semmi - mosolyogtam. A könnyebb út. Mindig a könnyebb út. - Mesélj te - kértem.

- Lementünk megnézni a bulit. - kezdte - Nico azért ilyen őrült részeg, mert itt a volt barátnője, Vivian? - kérdezte ártatlanul. Megtorpantam. Komolyan nem volt elég ennyi bonyodalom, most még Viviannak is meg kell jelennie...? Nem úgy értem, Vivian komolyan egy nagyon rendes és aranyos lány, de Beijing magán kívül lesz, ha ezt megtudja, még ha ezt valószínűleg nem vallja majd be.
- Ezért ivott volna be annyira? - húztam el a számat. Nem vallana Nicora. Nem mintha annyira ismerném, de ezt nem tudom róla elképzelni.
- Elképzelhető - harapdálta a kezében tartott koktélban lengedező szívószálat - Vivian odament hozzá, beszélgettek egy kicsit, aztán Nico egyfajta hadjáratot indított a Finlandiák ellen. Esküszöm, ahogy itta egymás után őket, az volt az arcára írva, hogy "pusztuljatok!!!". - Felnevettem. Ez már hiányzott: ez a feltétel nélküli hülyéskedés és jókedv.
- Jaj, Ebony - törölgettem a szememet. Elvigyorodott és tovább csacsogott.


Beérve a szobámba már egészen jó volt a hangulatom és konkrét taktikát dolgoztam ki az elkövetkezendő pár napra: nem foglalkozok Jensonnel, jobban megismerem Kimit, sokat lógok majd Ebonyval, Beijingnek még csak véletlenül sem említem Nico és Vivian beszélgetését és tovább kutatom, miért is jött össze apa Rosaval. Körülnéztem, de Kimit nem láttam még sehol.
Beijingé után a saját sminkemet is lemostam és átöltöztem, majd elővettem a laptopomat: legnagyobb meglepetésemre száztizenhét üzenet várt: mindegyik Nickytől jött és az állt benne, hogy baromi fontos. Ó, igen, a telefonomat fent hagytam, gondolom, ott is próbált már éppen elégszer elérni. Beléptem a skype-omra és már indítottam volna a videohívást, de barátnőm megelőzött.
- Ajaj. Minden oké...? - vontam fel a szemöldökömet. Izgatottnak tűnt. Az a Nicky, aki egyébként nagyon ritkán mutat érdeklődést akármi iránt is, a munkáját leszámítva.
- Nem! - vágta rá. - Ugye egyedül vagy? - hajolt előrébb és szinte meg sem lepődtem volna, ha valahogy kihajol a képernyőből és magához ránt, olyan túlbuzgónak látszott. Bólintottam. - Igen...? - várt megerősítést.
- Igen, a francba is, Nicky, most bólogattam! - csattantam fel. Meghökkenve ült vissza a székére. - Bocsi, volt egy kis... beszélgetésem Jensonnel - magyaráztam. - Inkább mondd már, mi ennyire fontos.
- Oké - húzta maga alá a lábait - Emlékszel Risikatra? - értetlenkedve vontam össze a szemöldökömet. - Jaj, a duci ápolónő barátnőm. Tudod, Aaron tesójának a barátnője és így ismertem meg. - tartott rövid ismertetőt.
- A lényeget. - sürgettem.
- Na, mondom már. Szóval mesélte, hogy ma volt bent a magánkórházban valaki, aki csak a főorvossal hajlandó beszélni a terhességével kapcsolatban.
- Ezért írtál tízezer e-mailt? - csaptam a homlokomra.
- Nem érted a lényeget. Ez a személy nem valami random gazdag angol nő. Hanem - hatásszünetet tartott, én pedig kis híján megfojtottam a gondolataimban - ...Rosa Toulmanov. - Na ne. Ez már bőven túl sok egy napra. A felismerés súlyától megtántorodtam, Nicky azonban folytatta- De még mindig nem minden. Ellenőriztem a dátumokat, sőt egy rakat dokumentumot ellopattam Risikattal. Mióta összejöttek plusz egy hét a terhesség időtartama. Az esküvő pedig eléggé el lett kapkodva. Tehát minden jel arra mutat...
- ...hogy megvan miért jöttek össze. - szűrtem le a következtetést - Mert Rosa terhes.
- Pontosan. - a webkamera pixeles képén is látszott, hogy Nicky elégedett magával, bár van rá oka: nem kis információt sikerült megtudnia.
- De ez annyira nem vallana apára. - könyököltem fel. - Biztos, hogy van valami a háttérben.
- Valaki mindig van a háttérben - tűnt fel ekkor hirtelen Kimi és puszit nyomott a nyakamra - Na miről van szó? - pattant le mellém és a rengeteg bonyolult szál ellenére is megnyugtatott nagyon szőke hajának látványa.