Lisette - 12. rész

 Na sziasztok :) Holnap végre futam, addig is olvassátok el a következő részt :) Egyre inkább sikerül betartanom a magamnak szabott szombati határidőt (igaz, tizenöt perc van már csak hátra a napból... :D) Olvassátok, kommenteljétek, pipálgassátok, itt van :)))
Holnapra meg sok szerencsét mindenki kedvencének ;)










Az este hátralévő része azzal telt, hogy Kimi Räikkönennel egy kieső sarokba bújva beszélgettünk, nevetgéltünk és csókolóztunk, ha kedvünk támadt. Jól éreztem magamat, tényleg szórakoztató volt vele lenni.
- Na azt hiszem lassan mehetnénk... - tápászkodott fel. Meglepetten néztem rá és szinte éreztem, hogy a sértődöttség eláraszt a fejem búbjától a lábujjamig. Most mit akar? Egész este velem van, smárolgatunk aztán egyszer csak eszébe jut, hogy ő lelép...? - ...ha jól emlékszem, öt percnyire van a lakásod. - tette hozzá egy nem túl szoknyapecér, inkább bizakodó mosollyal. Ja... szóval így értette, hogy mehetnénk. Én is felálltam, elvettem a táskámat és a vállamra akasztottam. Visszafordultam és jóleső bizsergés töltött el, mikor észleltem, hogy megint pár centi van köztünk. Kissé előrehajolt és megpuszilta a számat. Aztán még egyszer. És még egyszer. Nevetve fontam a karjaimat a nyaka köré. Hosszú csók következett aztán egy gyors és nem-igazán-könnyes búcsú Garytől meg a bandájától, aztán egy rövid navigálás tőlem Kiminek a lakásomig vezető úton. Tudtam, hogy most se Beijing, se Emily nem tartózkodik itthon: Beijing még ezt az éjszakát is a hotelben tölti (arra ne térjünk ki, hogy vajon a saját vagy a Nico Rosberg szobájában) Emily pedig lement pár napra a manchesteri házukba, hogy Manchesterben is tudjon bulizni.
- Hűha... kisebb házra számítottam. - torpant meg meglepetten az épület előtt. Felfelé fordította a fejét és végignézte a három szintes villát - de maradhat. - viccelődött.
- Oh, köszönöm, Iceman. - nevetgéltem. - Csak kövess. - mentem előre. Felkapcsolgattam a lámpákat magam előtt és a kapukódot is beütöttem. Az ajtó egy kattanással jelezte, hogy most már használhatom a kilincset. Lenyomtam és szélesre tártam.
- Eléggé lányos. - lépett be.
- Nem értem, miért. - értetlenkedtem látványosan - bár az is lehet, hogy köze van ahhoz, hogy három lány lakik itt, de ki tudja! - felnevetett és magához ölelt. Hátráltunk a sötétrózsaszín kanapéig, amire lenyomtam, mert megadóan hagyta magát.
- És egész éjszaka csak tinimódra smárolgatunk...? - kérdezte kissé reménykedve.
- Igen. Sajnálom. - pislogtam ártatlanul.
- Jobb, mint a semmi - sóhajtott és a derekamra fonta a karjait. Kezdtem komolyan elálmosodni. Kimi Räikkönennel hazajönni: jó dolog. Sminkben, miniruhában és magassarkúban elaludni: határozottan és egyértelműen nem jó dolog. Sóhajtva kászálódtam fel Kimi mellől...



A bocifejű kerékpártúrára induló emberek integettek. Visszaintegettem, de nem láttam őket jól, ezért lenéztem a lábamra és úgy döntöttem, utánuk repülök. Mellesleg miért egy fura vajszínű klumpa van rajtam?  Kopp. Kopp. Kopp! Mi a franc...? Megint lepillantottam: most már három méter magas platformos tűsarkú volt a lábamon, amellyel a háztetőket néztem... hú, minden összement körülöttem... Kopp. Kopp! Koppkoppkoppkopp...
- Ki kellene nyitnod az ajtót. - mormolta Kimi. Hirtelen ültem fel. Kopogás. Reggel. Szóval kopogtattak az ajtón és a sokméteres magassarkú meg a tehénfejjel ellátott bringások... álom volt. Várjunk csak... Kimi mormolta...? Felé fordítottam a fejemet. Félálomban szuszogott, szőke haja kontrasztosan elütött a sötétbordó pamutpárnától. Lassan lecsusszantam az ágyamról, magam köré tekertem a takarómat és elcsoszogtam az ajtóig. Résnyire nyitottam és csak a kis résen surrantam ki. A nővérem állt kint, gyanakvóan nézve rám.
- Miért vágsz ilyen fura fejet? - érdeklődött. A vállamat vonogattam. Miért is...? Semmi okom rá, hogy fura fejet vágjak, elvégre Beijinget egy egész vékony gipszkartonfal elválasztja a félmeztelen Kimi Räikkönentől, aki az ágyamban szuszog és akinek a haja az ágyamban üt el a párna színétől éppen ebben a pillanatban is. Beijing arca viszont egy másodperc alatt teljesen megváltozott: döbbenten nagyra nyitotta a szemeit és a száját is...
Szinte feltépte az ajtót. Kimi már vissza is aludt. Én még azt is láttam, hogy szőke szempillái megrezzenek, de valószínűleg Beijing ezt nem szemrevételezte, mert csak becsukta az ajtót és felém fordult ijesztően magas hanggal:
- Kimi Räikkönennel töltötted az éjszakát?! - Istenkém, mintha nem lenne teljesen egyértelmű... kezdtem egyre rosszabbul érezni magamat a takaróban, ami elég súlyos volt ahhoz, hogy a karizmaim már teljesen elfáradjanak, csupán attól, hogy magamon tartom.
- Hát... - biccentettem az ismét bezárt ajtó felé - Mint azt a mellékelt ábra mutatja... - Beijing szája széles vigyorra húzódott.
- Szuper! Végre vége a hiányzik-Jenson korszakodnak. - bátorított volna, de ettől csak még súlyosabbnak tűnt a takaró. Jenson... nagy levegőt vettem. Ha én látnám meg egy lánnyal... bár persze. Nyilván semmi sem történne. Jaj, de hülye vagyok. Persze, hogy semmi, mi lenne? Külön vagyunk, azzal van, akivel akar. És ez rám is igaz. - Rendelek reggelit. - kacsintott, hiszen valószínűleg ürügyet keresett, hogy lelépjen.
Visszamentem a szobámba és próbáltam halkan elnyúlni az ágyon. Már... majdnem... Bumm. Bevágtam a fejemet. Megnyikkantam. Aú, a picsába, ez tényleg fáj. Óvatosan néztem Kimire. Még mindig olyan nyugodtan alszik, mint egy kisgyerek...
Hirtelen kipattantak a szemei, felült és egy gyors mozdulattal maga alá gyűrt. Rendben, talán mégsem alszik annyira nagyon nyugodtan... kuncogva tűrtem, hogy teljes súlyával rám nehézkedjen.
- Jól aludtál? - kérdeztem. Elhúzta a száját:
- Mondhatjuk - jaj, ne már. Azt hiszem, most engem próbált utánozni. Felnevettem, mire kissé megemelte a felsőtestét, hogy ne rám nehézkedjen és lehajolt. Átkaroltam és sokáig csókolóztunk. Egészen addig, ameddig nem hallottam meg apa hangját a folyosóról.
- Mit keres itt? - húzódtam el egy pillanat alatt döbbenten. Felpattantam és odadobtam Kiminek a pólóját, aki láthatóan kelletlenül kezdett el öltözni. Ez nem volt rossz ötlet, mert pár másodperc múlva benyitott apa. Akkor már csak annyit látott, hogy egymás mellett ülünk Kimivel, aki álmosan túr a hajába. Még mindig jobb, mintha két perce jön be, akkor ugyanis csak egymás mellett talál minket az ágyban, Kimi egyik karja a derekamon.
- Apa. - bólintottam zavartan. Azt hiszem, egy pillantás alatt felmérte a helyzetet. A tekintete Kimiről rám, majd vissza Kimire vándorolt.
- Javes... - intett a helyzethez képest egész vidáman Iceman.
- Hát... sziasztok. Hozzád... hozzád jöttem, Lisette. - fordult felém - Bár... igen, nyilván, hiszen nem tudtam, hogy te is itt leszel, Kimi... - köszörülte meg a torkát. - Mármint... nem mintha... mintha érted, zavarna, vagy baj lenne vagy...
- Apa... - sóhajtottam fel. - Csak mondd. - Még mindig összezavarodva próbált összpontosítani arra, amit akart:
- Na igen... tehát átjönnétek ma Beijinggel? Ebédre. - Aha... szóval mára időzítette a ne-utáljátok-a-ribimet elnevezésű családi programot.
- Hát... meglátjuk. - fordultam el kissé. Viszont kimehetne már. Nem azért, de így tényleg eléggé kínos a szituáció.
- Gyertek. Komolyan, nagyon szépen kérlek. - állt meg az ajtóban valahogy úgy, hogy tisztába tegye a tényt, hogy amíg igent nem mondok, ő bizony ott fog dekkolni és ilyen idegesítően figyelni engem és a srácot, aki mellettem van. Mérgesen fújtattam.
- Jól van, elmegyünk, tessék, ezt akartad. - siettettem kicsit. Szélesen elmosolyodott.
- Imádni fogjátok. Komolyan, olyan aranyos lány, mindkettőtök véleménye teljesen meg fog... - kezdte a kiselőadását, melynek címe az "Édes és szuper Rosa Toulmanov" volt. Közbevágtam:
- Rendben, később beszélünk. - adtam a tudtára, hogy ez nem azt jelenti, hogy elfelejtem neki, hogy miatta szakítottunk Jensonnel. Kinyitotta, majd becsukta a száját, majd bólintott és kihátrált.
- Szóval nem tudlak elhívni ebédelni. - szűrte le Kimi, miután apa bezárta maga mögött az ajtót.
- Ha gondolod, én viszont el tudlak hívni egy izzadságszagú sznob ebédre, ahol is verbális hadjáratot indít majd Beijing Rosa ellen. - ajánlottam fel ironikusan. Elhúzta a száját.
- Talán... esetleg kihagyom. -  folytatta a poénkodást. - Velem jössz Németországba? - kérdezte könnyedén, mintha az időjárásról érdeklődne. A levegő mintha beszorult volna a tüdőmbe.
- A Német nagydíjra? - pislogtam meglepetten.
- Nem, csak úgy elmászkálok Németországban. Nahát, ott lesz pont a következő verseny? Lehet beugrok akkor oda is - hülyéskedett tovább.
- Jól van már, Jégemberkém. - nevettem fel - Veled mehetnék, azt hiszem - indultam el az étkező felé, Kimivel a nyomomban. Az asztalnál Beijing ült, éppen egy hatalmas élénkkék mázas fánkot tömött a szájába.
- Azt a mindenit, de el fog valaki hízni. - vigyorgott Kimi, intettem neki, hogy üljön le, de Beijing első dolga volt, hogy még teli szájjal alaposan sípcsonton rúgja.
- Kuss'lj má'. - nyamnyogott elégedetten.
Ilyen oltogatós-hangulatban reggeliztünk meg hárman, miközben Beijing az összes olyan kétértelmű poénját elsütötte előttünk, amelyet csak ismert. Aztán kikísértem Kimit és megbeszéltük, hogy másnap reggel találkozunk a repülőtéren és együtt repülünk Németországba.



- ...tehát nem várom el, hogy anyának szólítsatok meg ilyesmik. - fejezte be a hosszúra nyúlt beszédét Rosa, amely olyan álszent és nyáltól csöpögő volt, hogy akármelyik apáca szó szerint átvette volna szíves örömest. A lényege az volt, hogy ő istentelenül szerelmes apába és a nagy korkülönbség ellenére egymásnak teremtette őket a sors.
- Rosa, két évvel vagy idősebb és az IQ szinted száma kisebb, mint a cipőméretem. Sajnálom, de nem volt eddig sem nyitott kérdés, hogy vajon az anyámnak foglak e szólítani. - pillantott fel Beijing.
- Egy kicsit ellenségesnek érezlek. - felelte műmosollyal Rosa. Látszott rajta, hogy ha apa nem ülne mellette, már rég Beijing torkának ugrott volna. A nővérem már akkor is zsigerből utálta őt, mikor én még jóban voltam vele.
- Nahát, komolyan? - nézett rá Beijing gúnyosan és késével dühösen vágott a lazacába.
- Lányok, hagyjuk ezt. - nyugtatta a kedélyeket apa, aki kettőjük közt ült, ezért most pont úgy nézett ki, mint egy boxmeccs vezetője. Kék sarokban a mindenre elszánt és cinikus Beijing Petrolen és ellenfele a piros sarokban a buta Playboy-címlaplány, Rosa Toulmanov...!
- Megértem, ez új nekik - fogta meg Rosa apa kezét negédes bájvigyorral. Atyaég, nem hiszem el, hogy apa tényleg nem veszi észre, mennyire megjátssza magát.  - Nem tudok Zelda-Ann nyomába lépni, ez érhető...
- Tudod mit? Tényleg nem. Zelda le se szart egyikünket sem és az alkalmazottai neveltek fel minket helyette. De még így sem érhetsz a nyomába sem. - mormogta Beijing olyan unott és flegma hangnemben, amelyet talán Kimi is megirigyelt volna.
- Ne haragudj, hogy felemlegettem, láthatóan ez maradandó sérüléseket hagyott a lelkedben - kulcsolta össze a kezeit angyalian Rosa. Felnéztem rá, mire kedvesen rám mosolygott. Atyaég még egy ilyen és hányni fogok.
- Mi... mara... maradandó sérülések? - Beijing keze ökölbe szorult.
- Jaj, Bei, Rosa nem úgy értette. - csillapította a boxolókat Javes Békességetakaró Petrolen rögtön.
- Finom ez a citromos pulyka. - szólaltam meg inkább. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel a könnyedebb téma feldobására reagálva.
- Igen. De te azért vigyázz, Rosa, így is mintha felszedtél volna pár kilót. - mosolygott Beijing és füle mögé igazította hosszú haját.
- Majd valószínűleg kérek tippeket tőled. Mondd, neked hogy sikerült pár éve úgy lefogyni? Jaaaj, ó, ne haragudj, elfelejtettem: te anorexiás voltál. Ó, bocsáss meg, ez nehéz lehet. - emlegette fel szándékosan azt a korszakot, amikor Zeldával volt Beijing Amerikában és az önértékelési zavarai mellett étkezési problémái is előjöttek. Mára azonban tökéletes alakja van, úgyhogy ennek nincs is jelentősége.
- Ne zavartasd magad, ha rád nézek, mindig kicsit jobban érzem magam, hogy lehetett volna rosszabb is. - mosolyogtak továbbra is egymásra olyan szeretettel, hogy ha egy némafilmben lettünk volna, a közönség sosem jött volna rá, hogy valójában ölik egymást szavakkal.
- És mi a helyzet Dale-lel, Beijing? Minden rendben? - ivott a borospoharába az orosz millió-dolláros-bébi.
- Mint tudod, már nem vagyunk együtt... - válaszolt a nővérem türelmesen.
- Persze, azt tudom. Olvastam, hogy Nico Rosbergre hajtasz. Kár, hogy Vivian Sibold a barátnője... - sajnálkozott látványosan Rosa.
- Jól értesült vagy. Kivéve, hogy ő és Vivian szakítottak. - nem lehetett nem észrevenni a hangjának azt a reménykedő és boldog színezetét, amit már tegnap óta látok rajta.
- Nahát, micsoda mázli. - válaszolta lelkesedés nélkül. - Jól néznétek ki egymás mellett. Mint Victoria meg David Beckham. Vagy Angelina Jolie és Brad Pitt. Vagy Lisette és Jenson Button! Hűűűűha, bocsi, csak kicsúszott a számon - kapta a szája elé a kezét tettetett sajnálkozással. Megbeszélem Beijinggel, éjszaka betörünk és elvágjuk a torkát. Ez biztos.