Lisette - 20. rész

 Sziasztok! Sokára készült el a rész, ne haragudjatok... de végre itt van és már csak pár napig szavazhattok jobb oldalon a kedvenc részletetekre :)) Utána elkezdem írni azt is :)) Nagyon nagyon nagyon jól esne pár komi :))) Puszi <3

Kimi felhozatott egy rakat édességet és két üveg pezsgőt, ezeket fogyasztva meséltem el neki konkrétan mindent, ami a szívemet nyomta. Talán túl sok mindent is... Karol miatt kilátástalannak tűnt hirtelen minden, valamint egész sok pezsgőt is ittam, így teljesen megoldódott a nyelvem, elmeséltem Kiminek, hogy bár nem érzek iránta semmi szerelemhez foghatót, iszonyatosan vonzó pasinak tartom. Ez valószínűleg túl sok információ volt egyszerre neki, mert csak ült és bambán nézett rám, ezt a tekintetet csak néhány pislogás törte meg. Zavaromban a pezsgő felé nyúltam és újabb pohárral ittam meg, habár már eddig is éreztem, hogy kezd beütni.
- Te meg szuper csaj vagy, csak már van valakid. - válaszolta végül. Meg akartam kérdezni, hogy ezt mégis hogy érti, de már előre megválaszolta fel nem tett kérdésemet: - Ugyan már... - halványan elmosolyodott.
- Attól még, hogy te kézzel-lábbal hadakozol ellene, ugyanúgy Jenson barátnőjének érzed magad. Ne is tagadd. Akárhol vagyunk, őt keresed a tekinteteddel; akárkivel vagy, rajta jár az eszed; valld be, hogy hiányzik és kész. - kacsintott és meghúzta a pezsgősüveget. Már nem vesződött azzal, hogy poharat keressen neki.
- De már vége az egésznek. - ráztam meg a fejemet, amelybe már teljesen beleszállt az alkohol. Nagyon ritkán iszok, de akkor általában olyan hamar kiüt, mint Beijinget.Úgy éreztem, nincs szilárd talaj alattam... támaszt keresve döntöttem hátamat a falnak.
- Jól vagy? - nézett rám Kimi kissé aggodalmasan. Lomhán bólintottam.
- Asszem - sóhajtottam fel, miközben ránéztem. Fehér Makia póló, összevissza álló haj, tetovált karok... tényleg vonzó pasinak tartom.
- Remek - vigyorodott el.
- Kimi... most meg mihez kezdjek? - nyöszörögtem panaszosan. A falnak dőlve, jócskán becsípve egyszerűen kilátástalannak tűnt a helyzetem. - Apára rászállt egy orosz ribanc, meg fogják tartani az esküvőt és még egy gyereke is lesz tőle... én meg évekig itt fogok agyalni a volt barátomon. Ehe-hee-hee... - feküdtem hanyatt a szőnyegen, mert már az ülés is túlságosan veszélyesnek tűnt. Sokat ittam. Túl sokat.
- Megoldjuk - húzott fel ülő testhelyzetbe és átkarolta a vállamat, hogy megtámasszon. - Szerintem Jensonnek semmit sem jelent ez a német picsa... - a vállára hajtottam a fejét és már megint nyöszörögtem. Kissé szánalmasan festhettem, ez tény.
- Trüffel - mormoltam a nyakába. Érthető okokból döbbenten fordult felém.
- Hogy mi...? - vonta össze a szemöldökét.
- Karol. Karol trüffelt adott Jensonnek. Jenson csak a trüffelt nem szereti. De Karol trüffelt adott neki. - sóhajtoztam. Valahogy az alkohollal borított elmémnek ez volt a legnagyobb problémája.
- Ja. Értem. Ez izgi sztori volt ám - nevetett és éreztem, hogy a válla is rázkódik.
- De tényleg. Én tudtam volna, hogy Jens nem szereti a trüffelt. Én nem azt adtam volna neki. - panaszoltam.
- Értem. Nos... igen. Szóval mi van Rosaval? Vele nem igazán tudunk már mit csinálni... úgy értem, mindenképp meg fogják tartani azt az esküvőt... és a gyerekre sem hiszem, hogy ráparancsolhatunk Rosa hasában, hogy legyen szíves nem megszületni. - Rosa... valami volt vele kapcsolatban, amit nem kellene elfelejtenem... elgondolkodtam. A félrészeg agyam nem igazán tudott rájönni, mi is lehet az. Inkább szipogva és (sajnos) megint nyöszörögve átöleltem Kimit.
- Valamit elfelejtettem. - húztam el a számat. Kuncogott, de azért viszonozta az ölelést egy baráti átkarolással.
- Részletezni, hogy miért vagyok olyan "iszonyatosan vonzó"? - próbálkozott és teli pofával vigyorgott.
- Sajnálom, tényleg az vagy. - Mentségemre szóljon, józanon még csak fele ilyen őszinte sem lettem volna.
- Annyira ne sajnáld. - nevetgélt továbbra is. - Tudod, még mindig szingli vagyok. - ajánlotta magát és meghúzta a pezsgősüveget. Most én is felnevettem. Egyáltalán nem olyan jégember, mint amilyennek mindenki beállítja.
- Te most mondtad, hogy én csak hiszem, hogy egyedülálló vagyok - emlékeztettem - szóval sajnálom. - hülyéskedtem. Akkor kopogtattak.
- Nem vagyok itt! - kiáltott ki Kimi szokásához híven, hogy körülbelül senkinek nem nyitotta ki az ajtaját.
- Ne hülyülj már, jetikém, én vagyok, Beijing. - hallottam meg a nővérem lemondó és türelmetlen hangját. Tudom már, mit felejtettem el! Átmenni hozzá, hogy elmondja, mit tudott meg a nőgyógyásztól.
- Akkor gyere be, nincs bezárva! - kurjantotta a finn, megmozdulni nyilván nem tudott, ugyanis konkrétan rajta feküdtem. Hallottam, hogy csapódik az ajtó, aztán Beijing felnyögött.
- Leitattad, te kis alkesz? - kérdezte Kimit, de a hangjából kiderült, hogy csak cukkolja.
- Nem kellett 'itatni', ivott ő magától is. - védekezett Iceman.
- Mi volt a dokival? - könyököltem fel. Beijing nem válaszolt, helyette Kimi felé fordult:
- Segítsd átvinni az én szobámba, kérlek.
- Nem... nem... jól vagyok - bizonygattam, de azért hagytam nekik, hogy nagy nehezen talpra rángassanak.
- Na. Akkor mondom most: ideges vagyok és a rohadt életbe, de sajnos az a luvnya nem hazudott... tényleg terhes. - hadarta Beijing. - Bejutottam a belső dokumentumokig, előszedtem az aktáját és ott áll feketén-fehéren, hogy gyereket vár. - sóhajtott.
- Hogy jutottál te be oda...? - képedt el Kimi. A szemem borzasztóan szúrt, miközben Beijing megrántotta a vállát.
- Nem akarod te azt tudni... na de miért piált be ennyire? - bökött a mellkasomra és közben kérdőn nézett rá.
- Ha engem kérdezel azért, mert teljesen bele van zuhanva még mindig Jensonbe és Jens összeszedett most valami kis színésznőt szóval most azt hiszi, hogy mindennek vége. Vagy ilyesmik.
- Beijing... - fogtam meg a nővérem vállait komolyan - Karol trüffelt adott Jensonnek - közöltem vele síri hangon. Ő eltűnődött.
- Már nem azért, de engem jobban idegesítene, hogy egy ágyban vannak, mint, hogy adott neki egy... - de ekkor fájdalmasan felkiáltottam. - Oké, nem folytatom - nyugtatott meg - Gyere át az én lakosztályomba és józanodj ki valahogy.
- Maradhat is és akkor én vigyázok rá - felelt Kimi.
- Elhiszem, hogy nagy a tapasztalatod kijózanodás terén... de készülj csak a holnapi futamra nyugodtan. - veregette meg a vállát Beijing - de azért köszönöm szépen. - mosolyodott el, karon ragadott és kivezetett Kimi lakosztályából. A folyosón próbáltam egyenesen sétálni, kisebb-nagyobb sikerrel. - Egész jól beittál, Lisette. - jegyezte meg vidáman.
- Azért annyira nem, mint te legutóbb - emlékeztettem.
- Oké, nyertél. - nevetgélt - Csak ki kell találnunk, mit csinálunk Rosaval.
- Mit akarsz... - elcsuklott a hangom, de sűrű pislogások közepette újra próbálkoztam: - Szóval... mit akarsz csinálni? Abortuszra kényszeríteni?
- Ez nem is rossz ötlet - gondolkodott el.
- Ne már... de, igen, ez rossz ötlet - hárítottam gyorsan, miközben majdnem lefejeltem a liftet, de a nővérem még időben oldalra húzott. Ezt az abortusz-dolgot ki kell verni a fejéből, mert ha valaki, hát ő aztán képes komolyan venni. - Nyugisabban kellene próbálkoznunk - tettem hozzá.
- Senki sem mondta, hogy agresszíven akarom megkérni rá - vonogatta a vállát.
- Valószínűleg nem igazán lehet valakit kedvesen arra kérni, hogy vetesse el a gyerekét. - pirítottam rá, miközben megbotlottam. A koordinációs képességemet veszítettem el leginkább. Lenéztem és próbáltam megigazítani a Miu Miu tengericsillag-mintájú szandálom pántját, de majdnem előreestem. A francba.

- Szia, Jenson. - nyomta meg a nevet erősen a nővérem, hogy felfigyeljek és próbáljak kicsit kevésbé egy rakás szerencsétlenségre hasonlítani. Jens itt van?! Hirtelen egyenesedtem fel, egy fura oldalra lépéssel megtűzve, ami azt a célt szolgálta, hogy ne essek el.
- Óh. Hali. - nem vagy ittas állapotban, Lisette, nem vagy ittas állapotban, nem vagy ittas állapotban...
- Sziasztok - biccentett aprót aztán már ment is elfelé. Nem engedhetem el így...!
- Jenson... mondanom kell valamit! - kiabáltam sokkal hangosabban, mint kellett volna. Megállt, felsóhajtott és megfordult. Addig komoly arca most felvett egy vidám mosolyt:
- Lisy, te ittál? - kérdezte hitetlenkedve. Figyelmen kívül hagytam a megjegyzést, Beijing karjait leráztam magamról és megragadtam a volt barátom vállait.
- Jens... én tudom, hogy te nem szereted a trüffelt. Én pontosan tudom. - suttogtam komolyan. Döbbenten rám nézett.
- Hát... igen. Én is tudom, hogy nem szeretem. - nevetett fel. - De köszönöm az értesítést. - veregette meg a hátamat. Mihelyst hozzám ért, nem tudtam uralkodni magamon és szorosan megöleltem. Beijing tanácstalanul téblábolt.
- Igen, ivott - mormolta most. Jenson meglepetten állt jó pár (hosszú) másodpercig aztán megköszörülte a torkát és óvatosan átkarolt ő is.
- Nem is... nem is szereted a trüffelt. - hunytam le a szememet, miközben a mellkasára hajtottam a fejemet. Jens halovány kis nevetést hallatott és most már mindkét kezével engem ölelt.
- Tényleg nem. - hirtelen elengedett és mintha fejbe vágott volna, olyan rossz volt. - Nos, örülök, hogy ezt megbeszéltük. További jó napot - hagyott ott minket közönyösen. A folyosó közepén leroskadtam és bernáthegyi szemekkel bámultam utána.
- Sosem kapom vissza.... ugye? - magamtól kérdeztem és költői kérdés volt. A nővérem mellém lépett és felhúzott. Gondterhelt arcába néztem.
- Sajnos... úgy látom - vallotta be tapintatosan csendben.
- Menjünk. - nyeltem nagyot és előre indultam Beijing lakosztálya felé.



Reggelre semmi bajom nem volt, azt leszámítva, hogy ha eszembe jutott az egy nappal ezelőtti ölelős-projektem Jenssel vagy az 'iszonyatosan-vonzó-vagy' című vallomásom Kimivel, arcon tudtam volna magamat csapni valami nagy és súlyos dologgal.
- Azért annyira nem volt gáz... - próbálkozott Beijing jobb kedvre deríteni.
- Legalább tízszer elmondtam, hogy tudom, hogy utálja a trüffelt aztán kiszorítottam az oxigént a tüdejéből. Azt hiszem, ez pont olyan szitu, amire azt a szót használjuk, hogy 'gáz' - mondtam lemondóan, miközben gyorsan belebújtam Debenhams ruhámba.
- Egy kicsit... - értett egyet Beijing kínlódva. - De tényleg csak egy nagyon ici-picit.
- Ne szépítsd már! - fakadtam ki és dühösen csatoltam be a sarumat. - Megnézem ezt a futamot és annyi. Visszamegyek Londonba és nem jövök ki többre ebben az évben. - dühöngtem.
- Ezzel nem érsz el túl sokat - szólt közbe Nico, aki időközben egyfajta Beijing2-vé lépett elő, már ami tanácsok osztogatását illeti. - Inkább mondd el neki, hogy még szereted. - javasolta, bezárta mögöttünk az ajtót és egymás mellett kezdtünk el lesétálni Mr. Pszichológus kocsijához.
- De még nem is tudom, hogy én egyáltalán szeretem e... - akadékoskodtam. Nico és Beijing amolyan 'úristen, hová kerültünk?' fejjel néztek össze és egész kocsi úton azokat a tényeket sorolták, amelyek szerintük pontosan arra mutatnak, hogy még mindig Jenson Buttonbe vagyok szerelmes.
Szinte megkönnyebbülve szálltam ki a Nico által vezetett Mercedesből, de aztán felpillantottam és mégis inkább visszaszálltam volna... előttem ugyanis, aranyszínű csillogós miniruhában és embertelenül magas fekete tűsarkújában ott állt Rosa Toulmanov.