Lisette - 18. rész

 Sziasztok! Sokáig nem voltam, mert nem voltam itthon, de rekordidő alatt megírtam a részt, hátha így kicsit kárpótollak titeket :))) Nemsokára jön is a következő, legyetek résen ;) Örülnék a sok kominak :D





Beijing és Nico egész nap együtt voltak. És valahogy még így is nagyon enyhén fejeztem ki magamat: egyszerűen nem volt olyan másodperc, amikor ne együtt csináltak volna valamit: együtt lesétálni a pályára, együtt ebédelni, együtt nevetni Nico mérnökének a poénján, együtt belemászni egy szökőkútba, együtt integetni a rajongó kisgyerekeknek - szóval mindent. Úgy csüggtek egymáson, mint a tizenévesek.
Mikor Kimivel lenéztünk a hotel újabb bulijára, akkor is csak azt láttuk, hogy Beijing az eddigieknél jóval kevesebb sminkben (műszempilla nélkül) Nico előtt áll és beszélgetnek.
- Nem kérdezem meg, hogy minden rendben van-e, mert látom - mentem melléjük kacsintva. A nővérem kipirultan bólintott. Nico felnevetett és magához húzta, a feje búbjára puszit nyomott. Ő felnézett, elmosolyodott és a mellkasára hajtotta a fejét. Rengeteg vendég nézte őket, de észre sem vették, csak egymásban vesztek el. Hirtelen rosszul éreztem magamat, mintha a mellkasomat megnyomná valami. Nagyot nyeltem és felpillantottam Kimire. Nem tűnt túlságosan érdekeltnek a témában.
- Mindjárt jövök, odamegyek Ebonyhoz. - mondta. Egyetértően bólintottam, de alig fogtam fel, amit közölt. Nem ott járt az agyam... az emberek, akik érdeklődve szemlélték Nico és Beijing kapcsolatát...
...újabb szempár fordult felénk, a sokszázadik aznap este.
- Jenson, tényleg együtt vagytok? Azt a mindenit, gratulálok. - csapott a kezébe Jensnek egy középkorú szponzor, valamiféle dél-afrikai befektető talán. Őszülő haján megcsillant a fény. Magyarországon voltunk, a McLaren buliján, a magyar nagydíj után egy nappal. Szikrázó napsütésben, rengeteg finomabbnál finomabb enni- és innivalóval, a nők nyári, rövid designerruhákkal és szalmakalapokkal... és számomra akkor először Jenson Buttonnal. Akkor mutatkoztunk először együtt nyilvánosan. Próbáltam nem idegesnek tűnni, de folyamatosan lesütöttem a szememet. Attól paráztam, hogy mindenki félreérti a helyzetet: mi van, ha a szerencsés milliomosbébinek tartanak, aki rástartolt egy világbajnokra...? 
- Köszönöm, Gayan. - rázta meg a befektető kezét Jens és biztató vigyort küldött felém, majd közelebb lépett és megfogta a kezemet. - Mázlista vagyok - közölte a férfival, akinek összekulcsolt ujjainkra esett a pillantása és hangosan felnevetett.

- Az, tényleg az, a fene egye meg - hahotázott - Javes kis szépségkirálynője. Gayan vagyok - mutatkozott be nekem is. 
- Lisette. - suttogtam és elfogadtam a felém nyújtott kezét, ami legalább kétszer akkora volt, mint az enyém. 
- Örülök, hogy megismerhetem, Lisette. - bólintott kedélyesen - Sokáig boldogítsátok ám egymást, fiatalok! - csapott Jenson vállára kacsintásokkal megtűzdelve, majd elővett egy szivart és lassan arrébb sétált.
- Fura fickó, de jófej. - vont vállat Jens és a másik kezét a derekamra csúsztatta. Magamhoz öleltem.
- Ha te mondod... - értettem egyet és a nyakához hajoltam. Hiába volt rajtam magas sarkú, így is volt köztünk tíz-tizenöt centi különbség Jens javára. Imádtam őt. Lehajolt és nagyon finoman csókolt. Óvatosan fonta a derekam köré a karjait, mintha attól félne, hogy összetörök. Éreztem ujjaimmal ingének anyaga alatt a szíve dobogását, a bőrét, ahogy megfeszülnek az izmai, a már-már kiütköző borostát az arcán...
- Lisette, baszki, figyelsz te rám? - kérdezte Beijing. Hirtelen eszméltem: te jó ég, ennyire nosztalgiáztam vagy csak simán elaludtam...? Sűrűn pislogva fókuszáltam türelmetlen testvérem arcára, aki gyanakodva nézegetett: - Hm...?! - követelt választ valamire, amit nem is hallottam.
- Bocsi... bocsi... mit is mondtál? - köszörültem meg a torkomat és előrébb hajoltam, hogy ezúttal egy szót se hagyjak figyelmen kívül a mondandójából.
- Csak azt mondom - kezdte újra - hogy szuper, hogy végre tovább léptetek. Te meg Jens. Eddig azért kicsit mindkettőtökön látszott, hogy nem zártátok le ezt a dolgot teljesen. Szóval... most minden rendben, nem? - Nem értem. Igen, mondhatjuk talán, hogy minden rendben, mivel itt van Kimi... azaz hol is van Kimi? Na mindegy, de elméletben itt van...
- Igen, nekem itt van Kimi. - mondtam ki magabiztosan.
- Bezony - mutatott rám a kiskanalával Beijing. - És mint látjuk, Jenson sem unatkozik. - tette hozzá. Mintha hirtelen több fokot esett volna a hőmérséklet. A karom is libabőrös lett.
- Ezt... ezt most miért mondtad? - hebegtem tanácstalanul. A választ a mellette álló Nico adta meg, aki előremutatott.
- Azt ne mondd, hogy nem láttad még. - nyújtotta ki az ujját a hátam mögötti pontra. Esetlenül fordultam meg. Jenson a hatalmas bár egy sarkában állt, magához húzott egy szőkéshajú, kék ruhába öltözött ribancot, aki éppen azt a pillanatot használta ki, hogy felemelje a tekintetét, magához rántsa a volt barátomat és nagyon hosszú és nagyon nyálas csókkal ajándékozza meg.
- Micsoda kis kurva. Beijing, látod ezt?! - fakadtam ki, ő azonban Nicoval együtt csak furán nézett rám.
- Én csak egy csinos lányt látok, aki jól érzi magát Jensonnel. - szállt szembe velem.
- Úristen, dehogy! - a vállaira tettem a kezemet és megráztam. - Ne mondd, hogy nem látod, amit én! - esedeztem, de Bei meglepett kis pislogásaiból mégis arra kellett következtetnem, hogy nem látja. - Ez a kis picsa teljesen rákattant! Nem ez az eredeti hajszíne! És vastagok a lábai! Ez a ruha meg előnytelen neki! - fröcsögtem és ha ölni tudtam volna a szememmel, már rég a temetését rendezték volna.
- Ha nem ismernélek, azt hinném, féltékeny vagy. - mondta Nico óvatosan, mire minden öröm nélkül felnevettem.
- Ne hülyéskedj - legyintettem - Dehogy vagyok.- pásztáztam még mindig őket a szememmel. Jens valamin felnevetett, a buta tyúk szintén elmosolyodott. Gratulálok. Igazán humoros, vicces lány lehet. Most a volt pasim csak úgy a vállára tette a kezét... könnyedén, lazán, teljesen magától értetődően.
- Megyek. - kommentáltam a helyzetet és elindultam.
- Lisy... - szólt utánam Beijing.
- Mi van?! - csattantam fel. A nővérem az alsó ajkába harapott.
- Rossz irányba mész. Arrafelé tudsz kimenni, tudod. - bökött a másik irányba. Sebtében bólintottam.
- Igen... igen, tudom. Vagyis... csak eltévesztettem - sepertem ki a hajamat a szememből zavartan és próbáltam megőrizni a maradék méltóságomat. Így viszont pont Jenson mellett kellett elsétálnom. Majdnem mellé értem már, mikor Kimi előkerült a semmiből:
- Na, te meg hová rongyolsz máris? - képedt el - Azt hittem, bulizunk vagy mi.
- Öhm... ja. Elmehetnénk inkább valahova. Nem nagy szám ez a bár. - kerestem kifogásokat kétségbeesetten. Összevont szemöldökkel méregetett és mikor felpillantott, észrevetette sürgős távozásom igazi okát. Jobban mondva okait. A lány most egy trüffelt adott Jenson szájába, aki nevetve tűrt.
- Ah. Azt hiszem értem. Jenson a bajod. - sóhajtott fel Kimi.
- Nem, csak... - kezdtem magyarázkodni, de csak nemtörődöm módon vállat vont és előrement. Követtem.
- Hé... Kimi, minden oké? - mentem utána.
- Ja. Elméletileg velem jössz le, aztán a volt barátod körül jár az agyad folyamatosan. Miért is ne lenne minden tökéletesen rendben? - kérdezte gúnyosan. Megint bűntudatot éreztem. Igazából teljesen igaza van.
- Sajnálom. - hunytam le a szememet.
- Sokat érek a sajnálattal. - mormolta és a falat bámulta. Ez fog történni? Két szék közül a földre...?
- Kimi, ezt... ezt most ne. Inkább most hagyjuk ezt az egészet és holnap beszélünk vagy valami, csak most... fura az egész... - össze-vissza beszéltem, de nem is tudtam volna összeszedetten nyilatkozni a témában: miközben Jenson és a kis szakadt ribi körül forogtak az agyam fogaskerekei, képtelen voltam Kimire összpontosítani: a legjobb megoldás tényleg inkább holnap megbeszélni ezt vele.
- Remek. - motyogta és világos volt, hogy teljesen ki van bukva rám. A francba. - Akkor majd találkozunk, ha kivételesen eszedbe jutnék. - hajolt meg rosszmájúan és otthagyott.
Több percig csak némán néztem az ajtót, ami mögött eltűnt aztán kissé remegő lábakkal én is elindultam. Nem bírtam ki, hogy ne vessek egy oldalpillantást a bár sarkára: Jens éppen súgott valamit a csajnak, mire az kacsintott és válaszolt valami újfent vicceset, Jens ugyanis elégedetten elvigyorodott.
Félreértés ne essék: nekem egyáltalán nem azzal van bajom, hogy Jensonnek van valakije, sőt! Örülnék is neki, ha egy rendes, kedves lány lenne a barátnője. De tényleg egy ilyennel mutatkozik?! Még csak nem is áll jól neki a kék, könyörgöm! Ne egy ilyet szedjen fel, aki... aki trüffellel tömi a száját! A rohadt életbe, Jens még csak nem is szereti túlzottan a trüffelt, ez a picsa ezt sem tudja?! Fel kell hívnom Emilyt és el kell mesélnem mindent neki.
       Legnagyobb meglepetésemre azonban Emily konkrétan kiröhögött, miután elpanaszoltam neki a Kék Ruhás Csaj esetét. Teljes mértékben azon a véleményen volt, hogy 'na ugye ő megmondta, hogy még mindig szeretem Jensont és nyilvánvalóan féltékeny vagyok'.
- Remek, Emily, szóval nem is lehet veled beszélni normálisan - fortyogtam.
- Dehogynem - enyhült meg - csak te nem akarod belátni a dolgokat, ezért nem tetszik, amiket mondok... valahol te is csak érzed, hogy igazam van, nem? - próbálkozott. Határozottan megráztam a fejemet, bár ezt ő aligha láthatta, hiszen telefonáltunk.
- Ha láttad volna a csajt, teljesen megértenél - kötöttem az ebet a karóhoz.
- Lisette... oké, tudod mit? Hagyjuk. Igazad van. Tutira. - sóhajtott. - Kimi mennyire sértődött be rád tízes skálán?
- Nyolc... - mormoltam némi gondolkodás után. Szegény. Lemegyek vele aztán csak azon problémázok, hogy a volt barátom milyen csajt szedett fel. - De komolyan, ki lehet az a lány?! - tértem vissza rögtön az eredeti témára, mire Emily reménytelenül ciccegni kezdett.
- Kérdezd meg Beijinget. Úgyis mindig mindenkit mindenhol ismer - ajánlotta.
- Teljesen igazad van - rökönyödtem meg és rögtön letettem a telefont, majd a nővérem keresésére indultam.


- A csaj aki smárolt Jensonnel...? - kérdezett vissza Beijing. Nico ölében ült, Nico hátát simogatta és minden második perben Nicoval is smárolt. - Karol Schneizer, német színésznő. Szerepelt a "Tegnap után"-ban is... nem emlékszel?
- Nem - hazudtam. A francba, tudtam, hogy ismerős valahonnan... azt a filmet pedig szerettem... eddig.
- Pedig ő volt a főszereplő csaj, még beszéltük is, hogy nagyot alakított, tudod... - erősködött.
- Mondom, hogy nem emlékszem - tereltem.
- De miért érdekel ennyire? - nézett rám fürkészően és szája lassan mosolyra húzódott.
- Nem érdekel. Egyáltalán nem érdekel. Fuj, nagyon nem érdekel az egész. - hárítottam a vádakat - Miért érdekelne Jenson meg a kis ribanc, akit felszedett?
- Mégis ezen pörögsz, mióta csak megláttad őket együtt... lenne egy kérdésem: Kimi hol van most?
- Ő... elment aludni - adtam meg a választ és én is éreztem, hogy jó lett volna, ha erre a kérdésre nem ezt kell felelnem, hanem valami olyasmit, hogy 'vár a folyosón, mindjárt megyek és elmegyünk együtt valahová' vagy 'egy perc és jön, lassan már visszavonulunk' vagy igazából bármi más, mint az igazság. Beijing hümmögött.
- Oké. Csak kérdeztem. - húzta el a száját. Akkor jött el mellettünk Jenson Karollal. Megint hangosan nevettek valamin. Ha egy embernek elvághatnám most a torkát, akkor az nem is Rosa lenne, hanem ez a kis német színésznőcske! - Hello. - köszönt nekik Beijing. Te jó ég... ne. Nehogy megálljanak. Ne.
- Sziasztok. - torpant meg Jenson. Nincs isten. Tüntetően hátat fordítva álltam, csak tessék-lássék dobtam oda egy sziát, ami csak Jensnek szólt. - Nos, miújság? - A keze még mindig a csaj derekán volt. - Nico... Beijing... sokáig - ütögette meg versenyzőtársa vállát barátian.
- Ugyan, haver, én is csak ezt tudom mondani - vigyorodott el Nico. Hogy mondhat ilyet?
- Hű, de boldog mindenki. - morogtam, mire döbbent csend állt be és mindegyikük felém fordult.
- Karol vagyok - nyújtotta ki a csaj a kezét. Egy pillantással felmértem, hogy vajon mekkora erőt kellene kifejtenem ahhoz, hogy eltörjem a csuklóját.
- Remek. - válaszoltam mogorván. Jens megköszörülte a torkát.
- Kimi merre van...? - kérdezte olyan 'ha tudod mire gondolok...'-stílusban.
- Fent vár. - húztam ki magamat és olyan nemtörődöm módon néztem, amennyire csak egy német ribire lehet, aki rámászik az ember volt barátjára. - Úgyhogy nem akarom megváratni, megyek is. Nektek meg jó... öhmm... szóval jó járást vagy mi. - rántottam meg a vállamat és elmentem.