Lisette - 10. rész

Na sziasztok :) Itt az újabb rész :) A szavazást leszedtem, mert felidegesített, hogy a blogspot szarul megírt vagy összeszerkesztett szavazása egyik pillanatban még 14, aztán 9, aztán már csak 1 (!) szavazatot mutat... most komoly, mintha ilyen pár ember által használt ovis oldalról beszélnénk :/ Na mindegy, az a lényeg, hogy mostantól úgy fogom feltenni a részeket, hogy ha látom, hogy nagy az érdeklődök száma, már pakolom is. Tehát minél több pipát tesztek, kommentet hagytok, írtok a chatbe vagy akármi, annál hamarabb hozom az új részt :) Nem akarok hisztisnek tűnni, de tényleg kicsit úgy érzem most, hogy nincs érdeklődés rá, hiába nézitek meg sokan, senki sem mond semmit :D Elég beteg vagyok, úgyhogy nektek egészségesebb és pihentetőbb hétvégét kivánok... :) Puszika :))) <3







Beijing szinte betörte a lakosztály ajtaját, amelyet kettőnknek béreltem. Összerezzentem: addig az ágyon hasaltam és laptopoztam.
- A szívbajt hoztad rám, basszus - dohogtam.
- Te is rám! Ha jól láttam Kimi Räikkönen mellett mászkáltál ma délután... hajaaaaj... csak nem...?
- Egyáltalán nem volt semmi, Beijing. Túlpörögted ezt a dolgod már rég - álltam fel nevetve. - Beszéltünk és kész.
- Ha Kimi Räikkönen hajlandó beszélgetni valakivel, az hidd el, hogy nem semmi! - bökött oldalba és lerúgta a magassarkút a lábáról. - A futam utáni kétszemélyes afterpartitokra mindenesetre kíváncsi vagyok. - vigyorodott el huncutan, majd felkapta a cipőit és átrohant a másik szobába, még mielőtt elérte volna az utána hajított párna.
- Hülye vagy! - kiáltottam még,de valószínűleg nem hallotta, mert nem válaszolt. Visszafordultam a laptopom felé és tovább böngésztem a friss híreket. Vajon van olyan szindróma, hogy valaki hírfüggő...? Teljesen komolyan. Imádom a BBC-t meg minden ehhez hasonlót, a legújabb hírmorzsák a nagyvilágból akármilyen témában érdekelnek. Egy pillanatra elakadtam, mikor Jenson nevén akadt meg a szemem. "Jenson Button: még mindig Lisette-t szeretem! - csak nálunk" először minél hamarabb el akartam olvasni, vajon mit nyilatkozott rólam, de aztán legyőztem a kíváncsiságom és nyugton maradtam. Oké, Liset, az élet megy tovább, épp próbálod elfelejteni Jenst, talán nem kellene pont most olvasgatni, mennyire szeretne visszakapni téged...
A francba is.
            Telefoncsörgésre ébredtem. Hirtelen ültem fel, az egyensúlyomat is elveszítettem.
- Hmmpf... - mormoltam nem éppen fitten a mobilomba, miután felvettem.
- Hellooooo, Csipkerózsika. Igazából elkezdődött az időmérő. És azon gondolkodtam, miért nem vagy itt a szőke hercegeddel... - morfondírozott Beijing, de csak egy dolog ragadt meg: elkezdődött az időmérő?! Az nem lehet. - És arra jutottam, hogy vagy nem akarsz lejönni és nem akarsz semmit tőle... vaaaagy csak simán elaludtál. Az utóbbi nyert az intelligens köszönést tekintve. - nevetett.
- Atyaég - álltam fel rekedten és a telefont a vállamhoz szorítottam. - Beijing... hány óra?
- Pár perccel múlt kettő. A helyedben sietnék, Júlia.- bontott vonalat.
- Nemár. A francba - dobtam az ágyra a készüléket és kisiettem a fürdőszobába. - Ó. Ne. - hunytam le a szemeimet, mikor a tükörbe néztem: az arcom szinte kiabált, hogy "három perce keltem fel", a párna az arcomba nyomódott, a hajam úgy nézett ki, mintha most élt volna túl egy zombi-apokalipszist. Nem lehet nem belém szeretni rögtön...!
Villámgyorsan keféltem ki a hajkoronámat, miközben zuhanyoztam, aztán egyik kezemmel fogat mostam, míg a másikkal előkerestem az első ruhát, ami a kezem ügyébe akadt. Szuper, legalább ezzel nincs semmi baj: a pamut Topshop ruhácska kényelmes és praktikus viseletet biztosított a kinti kánikulára. A telefonom az ágyon is csörgött, de fogkefével a számban képtelen voltam felvenni, rohantam egyik helyiségbe be, másikból ki és azt sem tudtam hol áll a fejem...
                 De egy óra múlva úgy álltam Beijing mellett a paddockban, mintha mi sem történt volna.
- Meg kell hagyni, egész csinos vagy ahhoz képest, hogy ugyebár "nem randizni" jössz Kimivel. - mért végig a nővérem és megint vigyorgott. Már nem is mondtam rá semmit, de azért én is alaposan szemügyre vettem. Beijing mindig úgy nézett ki, mint aki most lépett ki a Vogue címlapjáról, de most pláne kitett magáért. Kecses alakját tovább nyújtotta a tűsarkú cipője és a csinos Dolce&Gabbana ruha.
- Te meg tutira találkozol valakivel az időmérő után - szűrtem le és a kivetítőre néztem. Jenson volt az első a harmadik etapban, de még jó néhányan ki sem jöttek.
- Na és ha igen...? - köszörülte meg a torkát zavartan.
- Csak egy tipp, hogy N-nel kezdődik a neve. - biccentettem - ja és 'ico Rosberggel' végződik - cukkoltam. Nemár, komolyan elvörösödött...? Az a Beijing, aki pillanatok alatt össze tudott szedni akárkit akárhol? Akár sok éve házas férfiakat is az ujja köré tudott csavarni, csak hogy mikor már nyeregben érzi magát, egyszerűen felálljon és ellibbenjen.
- Csak gyorsan összefutunk időmérő után - vont vállat és próbált közönyös maradni, mintha nem épp most vallotta volna be, hogy miatta öltözött így ki.
- Ahha. - kacsintottam - Jó összefutást. - vigyorogtam továbbra is, majd a kivetítő felé biccentettem. - Már csak két perc van hátra. Induljunk el lefelé. - engedtem magam elé, míg lesétáltunk a teraszos részről, ahonnan eddig figyeltük az eseményeket. A McLaren szurkolói már tömegesen tolakodtak előre, ugyanis Jenson megtartotta az első helyet egy nagyon jó idővel. Mögötte Alonso és aztán Kimi rajtol majd. Minél hamarabb túl akartak lenni a kötelező összeölelkezős, "hüvelykujj-mutogatós" közös képen, hogy szabadok legyenek. Kimi nem vett észre a tömegben, de Jenson annál inkább.
- Lisette! - lépett oda hozzám. Szélesen elmosolyodott és kissé vezetésben megviselt haját igazgatta.
- Hát Jens... gratulálok az első helyhez. - nyögtem.
- Ó, köszönöm, Lisy, ez... kedves, tényleg. - nézegette a kezében tartott bukósisakját. - Én... örülök, hogy itt vagy. Mint... régen. - vallotta be egy mély sóhajjal. Remek, erre nem tudok mit mondani. Éppen Kimi miatt vagyok itt, de ezt gondolom nem kellene az orra alá dörgölnöm. Csak nehezen bólintottam. Hátrafordult, ahol éppen Kimi nyilatkozott a lehető legflegmább arccal. - Nem is tudtam, hogy ismered - tért rá.
- Nem régóta ismerem... - magyaráztam - Csak jóba vagyunk, Jenson. - tettem hozzá. Beharapta a szája szélét és megint inkább a bukóját fixírozta, hogy ne kelljen rám néznie.
- Persze, de... ahhoz sem lenne közöm, ha nagyon jóba lennétek. Gondolom. - próbált lazának tűnni, de ideges volt.
- De nincs. - feleltem, mire láthatóan megnyugodott, de a látszatát fenntartotta, hogy ez semmin sem változtat. - Most viszont megyek. - fogtam menekülőre a dolgot. Ez van, volt pasival beszélgetni talán soha sem könnyed és feszültségmentes társalgást jelentő dolog. Nem is válaszolt, csak bágyadtan bólintott és intett. - Jens. - fordultam meg mégis. Érdeklődve nézett hátra, miután megtorpant. - Szóval... csak annyit akartam, hogy vigyázz magadra holnap, a futamon, rendben? - köszörültem meg a torkomat. Halványan elmosolyodott.
- Próbálok. - válaszolt és már tényleg mentem. Egyenesen a közönyös-arcú Icemanhez. Mikor végre észrevett, rögtön búcsút intett az újságíróhordának és elkapta a karomat.
- Egész jó hely, ahhoz képest, hogy milyen szar az autónk időmérőn idén. Meg tudom nyerni a futamot holnap - közölte és feltette a napszemüvegét.
- Azta, de nagy lett az arca valakinek... - húztam fel az orromat. Felnevetett.
- Ennyire egoista vagyok, sajnálom.
- Azért annyira ne sajnáld.
- Hogyhogy? Lisette Petrolennek az igazi bunkó rossz fiúk jönnek be? - érdeklődött vidáman és kibújt az overallja ujjaiból, amiket megint a derekán kötött meg.
- Ezen még sosem gondolkodtam. - vallottam be. - Miért, neked?
- Ó, én maradok a nőknél. - hülyéskedett, kinyitotta nekem az ajtót, majd beérve határozott léptekkel előrement, gondolom az öltözőjéhez. Felnevettem. - Csak egy kulcsért jövünk - magyarázta, bement és elvett az asztalról egy kulcscsomót. - Láttad már a lakóautómat? - kérdezte olyan lelkesedéssel, mint egy kisgyerek. Na ne. Igaz, apának a hihetetlen szenvedélyét nem örököltem az autósport iránt de a lakóautók és lakókocsik iránt mindig is különösen addiktív voltam. A tizedik születésnapomat egy babarózsaszín luxuslakóautóban tartottam, amely Londontól egészen Dumfriesig furikázott minket. (Igen, visszagondolva gusztustalanul sznob és giccses megmozdulás volt, de a tízéves énem meg majdnem elsírta magát a gyönyörűségtől) És most... Kimi Räikkönen lakóautója... iszonyatosan kíváncsi vagyok.
Megint Kimit követtem... ha ez így megy tovább, bevallhatjuk, hogy simán csak vonatosat játszunk. Egész hátul állt meg vele, de amint megpillantottam, földbe gyökerezett a lábam.
Hirtelen a rózsaszín szülinapi lakóautóm visszagondolva már csak egy szülinapi matchbox volt ehhez képest. Azt hiszem, az egész eddigi életemet át kell értékelnem: van a lakóautó... és van ez, ami egy luxusház kerekekkel. Hatalmas, két szintes monstrum, csodás fényezéssel és Lotusos festéssel.
- Eléggé vagány, nem? - fordult hátra és flegmán elhúzta a száját.
- A francba már, Kimi, ez... ez csodás! - nyögtem végül. Láthatóan meglepődött.
- Komolyan? - vonta össze a szemöldökét - Mármint, én tudom, hogy nagyon jó, csak fura, hogy te nem próbáltál rámoltani valamit meg ilyesmi... - vonogatta a vállát, mire sértődötten néztem rá.
- Ennyire gyökérnek nézel? - kérdeztem és aggódva vettem észre, hogy pont olyan a hangom, mint egy hisztis tizenkét évesnek. Nevetve karolta át a vállamat.
- Mi sem áll tőlem távolabb, Miss Petrolen. - kacsintott. Olyan furán megközelíthetetlennek tűnt, hogy hiába öleltem volna magamhoz a széles vállait, még az sem lepett volna meg, ha lerázza magáról a karomat. Úgyhogy csak hagytam, hogy az ő keze lazán a vállamon nyugodjon, amíg a kulccsal kinyitja az ajtót és felsegít a meredek lépcsőkön.
Nem hazudtoltam meg magamat: igazi hülye picsa milliárdos bébihez méltóan felsikkantottam, mikor megláttam a berendezést. Félve nézem Kimire... nem csodálkoztam volna, ha meglepetten pislog és azt kérdezi magától, hogy mégis mi baja lehet szegény lánynak? De csak mosolygott.
- Szóval tetszik - szűrte le a reakciómból a véleményemet. Az, hogy tetszik, nagyon enyhe kifejezés volt. Felül több sorban spotlámpák világítottak, minden bútor sötétre pácolt fából volt és alapvetően magában hordozta az egész bútorzat stílusjegyeit: a minimalista szürke és fehér szín a sötét fával.
- A fél életemet le tudnám itt élni... - mondta - Pát hete vettem, de imádom. Ülj csak le. - intett fejével az egyik fotel felé. Szót fogadtam. Beszéltünk a futamról, hogy miért versenyez, beszéltünk a családról és beszéltünk apáról is. Sosem gondoltam volna, hogy akárkinek önszántamból elmondom a Rosa-dolgot, pusztán azért mert már így is én szégyelltem magam apa helyett is... de Kiminek mégis elmeséltem. Jólesett, hogy teljesen egyetértett velem, bár ahogy ő fogalmazott "ötletem sincs, ki lehet az a ribi" majd elmondta, mennyire szarul érzi magát a válása óta, hiába tudja, hogy ez így van jól.
- ...nem érdemes ezeken rágódni. Időpocsékolás. - fejezte be végül egy lendületes vállrándítás kíséretében. Elgondolkodva fordítottam oldalra a fejemet. Amilyen nemtörődömnek tűnik elsőre, pont olyan mélyen gondolkodó és érzelmes valójában...
- Lisette... - szólított meg és volt valami a hangjában, ami miatt felkaptam a fejemet. - Holnap este lesz a legénybúcsúja a haveromnak, Garynek. Nincs kedved velem jönni? - állt fel a székből, ahol eddig ült és közelebb jött.
- Jól hangzik, de... a legénybúcsú nem azért legénybúcsú, mert csak pasik vannak...? - ráncoltam össze a homlokomat. Féloldalas vigyort villantott.
- Nem. Azért, mert a vőlegény haverjai vannak ott. Ő hívott engem, én meg téged. És ennyi. Szeretném, ha jönnél. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Akkor nincs más választásom - pattantam fel én is. Ajaj. Ezt a felpattanást nem gondoltam át. Három centi sem volt az arcunk között.
- Tényleg nincs - mormolta és kissé még közelebb hajolt. Az ajkai már finoman súrolták az arcomat. Még levegőt venni is elfelejtettem és már pont felkészültem lelkileg arra, hogy két másodperc múlva a finn világbajnokkal smárolok... csakhogy meghallottam Beijing hangját, egészen közelről.

- ...énis... énis... - ismételgette. Egészen biztos, hogy a nővérem. Kimi szinte mérgesen hunyta le a szemeit, majd megfordult, hogy kinézzen a lakóautója ablakán. Elismerően füttyentett. 

- Gyere csak, Lisette. Azt hiszem, a tesód éppen nem szerelmes Nico Rosbergbe. - heherészett. Egy másodperc alatt ott teremtem: Beijing Petrolen éppen Nico Barátnőm-van Rosberggel csókolózott szenvedélyesen egy másik lakóautó rejtekében...