Lisette - 14. rész

 Sziasztok! Nagyon késő van ahhoz képest, hogy mikor akartam elmenni aludni, ráadásul nagyon sok óra tanuláson vagyok túl, úgyhogy nézzétek el, de nem ellenőriztem át a rész utolsó harmadát kb. Ha elgépelések lesznek, elnézéseteket kérem... örülnék a jó sok kominak :) Puszi <3







- Nos, mi a helyzet, Iceman? - kérdeztem, mikor megláttam a reptéren. Összerezzent és megfordult. Szürke Makia póló, laza sapka és napszemüveg. Mellé a tetovált karjai... atyavilág, ez a pasi hihetetlenül vonzó.
- Lisette Petrolent várom éppen, semmi izgi - hülyéskedett és csibészes vigyort villantott.
- Nos, itt vagyok. - válaszoltam én is széles mosollyal. Szó nélkül felkapta az addig magam után húzott Dior bőröndömet az egyik kezével, másikkal pedig ráérősen átkarolta a vállamat.
- Azt látom - lökött meg kicsit csipkelődve és előreengedett a repülőre. A pilóta fent várt bennünket.
- Mr. Räikkönen... és a bájos vendége - állt fel egy kedélyes biccentéssel, mikor beléptünk.
- Nem szeretnénk lezuhanni. - játszotta az aggodalmas férfit Kimi poénból.
- Ez esetben nem is fogunk - ment bele a játékba a szakállas pilóta majd előrement a pilótafülkébe.
       Kimi letette a cuccainkat majd helyet mutatott egy asztalnál, utánam ő is leült.
- Tehát magángéppel rohangálunk Németországba... ez aztán élet. - könyököltem az üveglapra.
- Melyik része nem tetszik? - kérdezte és a szemei érdeklődve csillogtak. Az ajkamba haraptam, hogy visszatartsak egy széles vigyort.
- Nem ironikus volt, ez tényleg tetszik. - vallottam be. Kinézett az ablakon. Lassan előregördült a gép.
- Fura, hogy csak úgy simán minden tetszik neked akármiben is. Valamibe mindig bele tudsz kötni - hajolt előre és ujjait összeérintette, miközben fűzte a gondolatmenetét.
- Hát sajnálom, túl jó pillanatomban találtál. - legyintettem.
- Semmi baj, ez az éned is tetszik. - mormolta. Felnéztem.
- 'is'? - mentem én is közelebb. Válasz helyett hosszan megcsókolt. Kimi csókja más, mint Jensoné. Kimi kicsit követelőzőbb és agresszívabb. Mindkét kezemet a tarkójának támasztottam, ő pedig a hajamat simogatta.
- Bizony. - felelte, miután kissé hátrahúzódott. - Beijing mikor indul?
- Azt hiszem, Nicoval jön - néztem rá olyan "tudod, ők már régóta kavarnak"-fejjel, hogy rögtön felnevetett.
- Hová lett a szőke csaj mellőle...? Talán Vivienne? - találgatott.
- Vivian - javítottam ki. - És szakítottak pár hete.
- Akkor Beijing bedobja magát - vonta le a következtetést. Hát igen. Ha jól sejtem, Nicora elég erős ingerek fognak hatni a következő pár napban. Ha Beijing tényleg odateszi magát, nem sokáig tud majd ellenállni, azt hiszem.
- Meglátjuk - kuncogtam és a telefonom után nyúltam, ami szakadatlanul csörgött.
- Igen? - sóhajtottam nagyot, mikor felvettem. Meg sem néztem, ki az.
- Lisette? Én vagyok. - Na ne. Egy éve már, hogy egyáltalán nem beszéltünk.
- Zelda. - morogtam és rögtön idegesen kezdtem rágcsálni a körmömet.
- Azt, hogy "anya" jobban szeretem. - válaszolta távolságtartóan.
- Mondj egy dolgot, amivel kiérdemelnéd. - hunytam le a szememet és kissé elfordultam Kimitől.
- Például megszültelek - replikázott közönyösen.
- És ezzel ki is merült minden olyan tevékenységed, amit rendes anyák meg szoktak tenni a gyerekükért. - mondtam egy szomorú mosollyal a számon.
- Nőj fel, Lisette. - hárított.
- Csak nyögd ki, mi vett rá arra, hogy felhívj. Ha már se karácsonykor, se a szülinapomkor nem bírtál ereszteni egy telefont.
- Te is megkérdezhetnéd most is például, hogy mit csinálok, hogy vagyok vagy ilyesmik. - nevetgélt sötéten.
- Tudom rá a választ. Valami flancos ruhában mászkálsz a nagyzoló pálmafákkal meg fehér pávákkal teli házadban, teljesen egyedül. Élvezd a tengerpartot és a sznob galériádat. Szintén egyedül... és ha már itt tartunk, te sem kérdezted. - tettem még hozzá.
- Sírdogálsz Button után, a hírek alapján.
- Szia. - le akartam tenni, de megállított:
- Lisette. - a hangja parancsoló volt, tehát röhejes is. Milyen alapon utasíthatna engem bármire? Vagy egyáltalán milyen alapon kérhetne tőlem szívességet? - Apád... - megköszörülte a torkát - Apád tényleg el akar venni valami kis fiatal fruskát?
- Úristen. Nem hiszem el. Nem hívtál fel, hogy boldog születésnapot, de azzal igen, ha olvasol valami szart egy bulvárlapban. - Ez tényleg szánalmas. Kimi érzékelte, milyen ideges vagyok és bátorítóan ölelte magához a derekamat.
- Tényleg feleségül veszi?! - ismételte kissé élesebben. Egyszerűen kinyomtam.
- Jól vagy? - kérdezte Kimi egy rövidke csend után, ami beállt közöttünk. Lassan kifújtam a levegőt és ezt nem tudtam mire vélni. Miért annyira fontos ez neki? Sok év eltelt azóta, mióta apa megemberelte magát és elvált tőle.
- Azt... azt hiszem. - masszíroztam a homlokomat. Megfájdult a fejem - Csak tudod... utoljára egy éve beszéltem anyával... és rájöttem újra, hogy miért. Hogy úgy fogalmazzak... nem hiányzott annyira. Érted? - néztem rá mély sóhajjal.
- Igazából nem nagyon - ismerte el - úgy értem...
- Úgy érted, neked rendes anyukád volt mindig is. - fejeztem be helyette. - Csak nyugi. Tisztában vagyok vele. Amit Zelda csinál, az nem is normális dolog. Mindig attól félek, hogy valahogy olyan leszek, mint ő és én is ezt csinálom majd a gyerekeimmel. Szülés után fogadok melléjük tizenegy dadust, én kiülök a medence szélére és onnantól kezdve annyi közöm van hozzájuk, hogy egy asztalnál eszünk. - néztem ki az ablakon zaklatottan. A felhők felett úsztunk a levegőben. Tényleg féltem ettől, a kép élénken élt bennem: a medence klóros szaga, a drága dizájner fürdőruha és a széles karimájú szalmakalap Zeldán, kezében a ponyvaregény és ha hallotta is, hogy én meg Beijing nevetve kergetjük egymást, füle botján sem mozdította. Az egyik dadus (ha jól emlékszem, Sozá, de még kicsi voltam) odalépett hozzá és megkérdezte, kivihet e minket sétálni a Temze partjára. Én és Beijing akkor megálltunk, a nővéremen akkori mániáink, a színes tütüink egyik példánya díszelgett, hajában megszámlálhatatlan sok csat volt, amelyeket én illesztettem rá nagy műgonddal. Úgy figyeltük távolról Zeldát, mintha csak egy gyerekotthonban lennénk és várnánk, vajon mit szól a rideg és szigorú igazgatónő ehhez a sétálós-ötlethez. Nem úgy, mint izgatott gyerekek a szeretett anyukájuk előtt. Lejjebb tolta orrán a neki tervezett D&G napszemüveget és lassan elhúzta a száját.
- "Hamarabb is megkérdezhette volna. Úgy látszik, nem elég nagy ez az udvar ahhoz, hogy nyugodtan lehessen olvasni. Ez a hangzavar felháborító." - fintorgott. 
- "Ugyan már, Mrs Petrolen, hiszen még Beijing kisasszony is alig nyolc éves... kicsik még" - vett minket védelmébe Sozá és Beijing vékony ujjai a tenyerembe csúsztak. Megszorítottam a kezét és amolyan gondterhelt-kislányosan egymásra néztünk.
- "Ha jól tudom, nem ezért fizetem." - helyezkedett el kényelmesebben a napozóágyon és feljebb húzta tűsarkú szandálba bújtatott lábát. Sozá bólintott és kézen fogott minket. Elhívta még Céline-t és Naduah-t is, akik szintén a dadusaink voltak. A Temze partján hallottuk, ahogy azt beszélik, mennyire sajnálják ezt a két kislányt és hogy Zelda-Ann Roshington egy golyót érdemelne a fejébe ehelyett a luxus helyett...
           Visszafordultam Kimihez.
- Tényleg jól vagy? - aggodalmaskodott. Válasz helyett átöleltem és szinte rátapadtam a szájára. El akartam felejteni, ami eszembe jutott. Az ölébe vette a lábaimat és lágyan lenyomott a kanapéra. Egy gyors mozdulattal áthúzta a nyakán a pólóját.
- Mostmár igen... - mormoltam.




Együtt sétáltunk el a Ritzig. Ez nem csak nekem, de például a minket követő fotósoknak is nagyon tetszett. Kimi dühösen vette fel az Iceman-maszkot, ami azt hirdette a világnak, hogy ő mindent és mindenkit leszar.
- Együtt vannak? - rohant utánunk egy afroamerikai nő.
- Kimi, Lisette a barátnője?!
- Tényleg jártok?
- Mióta tart a kapcsolatotok? Lennétek szívesek egy interjút...?
- A BGT-től vagyok, válaszolnátok pár kérdésre?!
- A francba, hagyjatok már. - morogta Kimi mérgesen, miközben maga előtt tolt. A hotelbe szerencsére már nem engedték be az ajtónál álló nagydarab emberek, akik a gazdagok és híresek kényelmét figyelembe véve igyekeztek elűzni minden sajtóst. A portán Kimi lakosztályt rendezett, én pedig mosolyogva vettem szemügyre a dekorációt, mikor valaki megragadta a karomat. Szembenéztem a dühös Beijinggel.
- Szia. - köszöntem döbbenten. Olyan ideges volt, hogy éreztem, ahogy a karja remeg.
- Lisette, te mit szólsz ehhez az egészhez? - a hangján hallatszott, hogy nem sok választja attól, hogy valakit agyonüssön. Csak reméltem, hogy nem engem néz ki erre a feladatra.
- Mihez? - értetlenkedtem. Talán anya őt is felhívta? Nem hiszem, ő nem lenne ennyire idegbeteg akkor.
- Szóval nem tudod? - szinte hisztérikusan nevetett fel. - Azt hittem, apa neked eldicsekedett azzal, hogy megkérte a kezét a kis ribancának.
- Úristen, nem mondod komolyan. - tátva maradt a szám. Kimi ekkor ért oda hozzánk.
- Hello, Beijing - köszönt.
- Jégkocka - biccentett Beijing nemtörődöm módon.
- Hú, de rossz kedve van valakinek. - szisszent fel a finn. - Tehetek valamit érte, hogy ne ilyen nyomott hangulatban teljen a délutánotok? - ajánlkozott. Beijing megrázta a fejét, miközben az én fejemben még mindig ugyanaz zakatolt: Rosa Toulmanov-Petrolen. Rosa Petrolen. Nem hiszem el...
- Azt hiszem, Lisettel tudsz mit csinálni, hogy boldoggá tedd, én meg inkább... - a vállát vonogatta.
- ...te meg menj és keresd meg Nicot. - vigyorodott el Kimi, de Beijing nem volt olyan állapotban, hogy tudja értékelni a poénját.
- Többen nevettünk. - morogta, miközben elment mellettünk. Mindketten utánabámultunk.
- Baj van? - fogta meg Kimi a vállaimat.
- Azt hiszem. Fent elmesélem, jó? - dőltem a vállára fáradtan.
- Oké. - mosolyodott el melegen, majd megfogta a kezemet és a lifthez lépett. A liftről persze eszembe jutott Jenson Button és az este, ami elindította a kapcsolatunkat. Egész este bámultuk egymást, beszéltünk pár szót, majd együtt léptünk be a liftbe... mihelyst az ajtó bezárult, Jenson nekem esett és jó pár percig csak szenvedélyesen csókolóztunk... megráztam a fejemet. Jaj istenem. Ezek a hülye emlékek. A lift megjött, belépve pedig Kimi kis gondolkodás után megnyomta a negyedik emelet gombját. Maga felé fordította az arcomat és lágyan megcsókolt. Kattanás. Első emelet. Átöleltem és közelebb húztam magamhoz. Kattanás. Második emelet. Kimi belemosolyodott a csókba. Kattanás. Harmadik emelet. Csikorgás. Várjunk csak... csikorgás? Újabb kattanásnak kellene jönnie. Értetlenkedve fordultam az ajtó felé. Jenson Button kellett a liftben? Nos, megkaptam. Életnagyságban, ahogy végignézte a csókcsatát.