Lisette - 13. rész

 Sziasztok! Remélem jól telt a hétvégétek :) Miután kidühöngtem magam, hogy Perez mit művelt már megint, leültem és befejeztem a 13. részt :) Örülnék a sok kominak vagy pipának vagy ilyenek :))) Sok sikert a következő hétre! Puszi <3









A katasztrofálisan sikerült családi ebéd után rögtön Nickyhez hajtottam. Az általa tervezett NIPO ruhák fotózására jöttem és már megint késésben vagyok. Remélem Nicky nem fogja leharapni a fejemet... felrohantam az emeletére, ahol a tervezői birodalma volt. Berontottam az ajtaján és igyekezetem palástolni, hogy idáig futottam, pedig nagyon lihegtem és alig kaptam levegőt.
- Késéssel, mint egy igazi díva. - mosolyodott el. Ahogy felállt, észrevettem, hogy már megint átfestette a haját, mint körülbelül minden héten. Eddig teljesen hófehér hajkoronáját most némi feketével és sötétszürkével árnyalta. Talán furán hangzik, de nagyon jól állt neki.
Sokan nem tudták róla, de ő sokáig dolgozott modellként, mielőtt befutott volna a NIPO-val, nem véletlenül sikerültek mindig nagyon jól a kampányképei - tudta hogy kell bánni a modellekkel. Bár azzal meglepett, hogy pont engem kért fel az új kollekció bemutatására. Pont engem, aki semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik, emellett iszonyatosan alacsony.
- Sajnálom. Éppen Rosa Toulmanovval ebédeltem. - magyarázkodtam.
- Neked volt étvágyad amellett a ribanc mellett? - vonta fel a szemöldökét érdeklődően. Felnevettem és elmeséltem neki, milyen volt "amellett a ribanc mellett" a beszélgetés. Mindenben egyet értett velem, miközben egymás mellett lépkedtünk.
- Hová is megyünk? - kérdeztem végül felé fordulva. - Egyáltalán mi a program? - Nicky megtorpant és egy feketére festett ajtó felé biccentett.
- Most ide bemegyünk, megcsinálják a sminkedet és a hajadat. Aztán pedig kimegyünk a Maiden parkba, tudod, ami ott van a Globe mellett. Lekerítettek belőle egy nagy részt nekünk. Ott fogjuk csinálni a képeket. A koncepció egy melankolikus orosz lány a tajgán. Körülbelül - vonta meg a vállát.
- Nem is vagyok orosz. - vetettem közbe, de csak egy nagy sóhajt kaptam válaszul:
- Nem mindegy? Úgy nézel ki, akkor meg? Na, befelé a sminkedért meg a hajadért. Olyan másfél óra múlva jövök és mehetünk - kacsintott.
Belöktem az ajtót, amely mögött valóságos hadsereg állt sminkesekből, fodrászokból és manikűrösökből. Hajaj.
- Szia, Lisette - köszönt egy magas férfi, hosszú, sima fekete hajjal - Megtennéd, hogy ideülsz? - húzott elém egy 'Lisette Petrolen' felirattal ellátott hófehér ülőalkalmatosságot. Megtenném, persze.- gondoltam és helyet foglaltam.
Azt hittem, Nicky viccel azzal a másfél órával, de nemsokára kiderült, hogy még finoman fogalmazott. A manikűrös brutálisan hosszú, fekete glitteres műkörmöket varázsolt az ujjaimra, a sminkes pedig úgy kent ki, hogy olyan lettem, mint egy heavy metal bandában játszó Marie Antoinette. A hajamat nagyon durván lófarokba fogták, egy kiálló hajszál sem maradt - összességében tényleg úgy néztem ki végül, mint egy haute couture modell. Nicky mindenesetre nagyon meg volt elégedve a kinézetemmel és persze végső soron az ő szava számít.
- Hülyén érzem magam - mormoltam Nicky terepjárójában, amit nem ő, hanem a sofőrje vezetett.
- Nem kell - nevetett fel. - Emlékszel a tavalyi kollekciómra? Ott a modellek mind amolyan megfáradt, morbid gésák voltak.
- Oké, nem szólalok meg többet. - pislogtam döbbenten. Nicky izgatottan újra felkacagott. Szereti a pörgést, amikor meló van és nincs megállás. Ilyenkor csillog a szeme és már csak a következő lépésen gondolkozik.
- Egyébként Jenson nem a Maiden körül lakik...? Vagy hülye vagyok? - nézegette frissen manikűrözött ujjait szórakozottan. Mintha gyomron vágott volna. Jenson és a Maiden...? Igazából fogalmam sincs, mi a város másik végében éltünk, mikor még együtt voltunk és ugyan hallottam olyan híreket, hogy elköltözött, mert nem bírt a közös házunkban maradni nélkülem, fogalmam sem volt róla, hogy hol is van az új otthona.
- Nem hiszem, hogy a Maiden körül lakna... de nem tudom. - vontam vállat tanácstalanul. Nicky bátorítóan nézett rám.
- Most már minden oké lesz. Megcsináljuk végre a mesés NIPO fotókat, Kimi Räikkönen lesz a pasid és élünk boldogan! - rikkantotta hiperaktívan, a terepjáró leparkolt, ő pedig kipattant hátra a ruhákhoz rögtön. Felkapta a fóliába csomagolt darabokat és lendületesen elindult a Maiden park számunkra elkerített része felé, miközben a személyzetének többi tagja még csak most érkezett (a fotósok, fodrászok, sminkesek, kellékesek és mindenki, akire szükség lehetett) majd kezdődhetett a fotózás.
Nicky tényleg jól tudott irányítani, annak ellenére is, hogy ugyebár még sosem voltam modell. Már csak két nagyestélyi fotózása volt hátra. Éppen behúzta az egyiknek a cipzárját a hátamon egy asszisztens, mikor megpillantottam. Először azt hittem rosszul látok. Vagy csak valaki nagyon hasonlít rá. Megköszörültem a torkomat és inkább hátamat a magas fának támasztottam, ahogy Nicky utasított.
- Állakat fel! - harsogta. - Szuper, jobb lábadat kicsit előrébb. Ez az, Liset. Szééép. Csodás, tetszik. Akkor az utolsót. Gyere átöltözni. - nyújtotta ki a karját, a séta ugyanis nehezen ment az általa tervezett brutálisan magas platformmal rendelkező cipőkben. Közben hátrafelé nyújtogattam a nyakamat. Talán tényleg rosszul láttam. Biztos nem ő. Az átöltözésnek felállított sátorba mentem Nickyvel, aki kibontotta az utolsó couture-t: egy földig érő, mélyila ruhát, mely a nyakáig zárt volt és nagyon hosszú, tollakkal díszített uszállyal rendelkezett. - Mi a baj? - rökönyödött meg, mikor rám pillantott.
- Én... én nem tudom. Nicky, azt hiszem, itt van Jenson. - remegett a hangom.
- Hű. - reagált döbbenten. - Nem lehet, hogy rosszul láttad? Nem azért, de nem túl valószínű, hogy itt áll és csak néz, mint valami megszállott pszichopata. - vallotta be. 
- Franc se tudja, szerintem ő az. - nyeltem nagyot. Nicky rám adta a ruhát és közben kis védőbeszédet tartott:
- És Lisette, mi van ha ő az? Már mindegy, zaklatni biztos nem fog, Jenson nem olyan, aki ilyeneket csinál. Max idejött és megnéz, talán nosztalgiázik is egy kicsit, de ettől többtől nem kell tartanod. Már teljesen túl vagy rajta és nem szeretnél semmit. Legalábbis ezt mondtad... - nézett rám bizalmatlanul. Sietve bólintottam.
- Persze. Így van. - erősítettem meg ezt az infót.
- Akkor jó - kacsintott - a ruhát jobb oldalon mindig emeld meg egy kicsit a kezeddel, jobban látszanak majd a tollak úgy. - mutatott a sötétlila anyagra. Szót fogadtam és már jobb oldalon a ruhát ujjaim közé csíptetve léptem ki. A fotós srác már várt. Kicsit állítgatott a helyzetemen, de aztán pillanatok alatt elkészítette a képeket.
- Szuper. Mindegyik jó lett. Ezek tetszeni fognak, Nicky. - szólt oda a barátnőmhöz nevetve. - Hé, hová lett NIPO királynő? - kiáltott fel. Tényleg. Én sem látom. Óvatosan kellett körülnéznem, hogy el ne hasaljak a cipőkben egy hirtelen mozdulat következményeként. Mintha fejbe vágtak volna. Nicky épp Jensonnel beszélgetett és mindketten felém néztek. Gyorsabban szedtem a levegőt. - Hé, modellke, jól vagy? - kérdezte a fotós és barátságos mosolyt küldött felém. Nagy nehezen bólintottam. Elindultam nehéz léptekkel Jenson és Nicky felé, akik még mindig nem vették le rólam a tekintetüket. Mintha csak a múzeumban egy igazán érdekes darabot találtak volna... zaklatottan értem egyre közelebb és... úristen, egy kő! Elvesztettem az egyensúlyomat. Hatalmasat fogok esni... összevissza kapálóztam, de hirtelen erős karok fonódtak a derekamra. Nem kellett felpillantanom se, hogy tudjam, Jenson az. Éreztem az illatát, az ismerősen hűvös ujjak érintését.
- Vigyázz. - suttogta. A szívem hevesebben dobogott, megkapaszkodtam az alkarjában, míg vissza nem nyertem az egyensúlyomat.
- Köszönöm. - feleltem és elengedtem. Halvány mosollyal nézett, de valami olyasmit közvetített az arca, hogy legszívesebben üvöltene. - Mit keresel itt...? - barátságtalanabbra sikerült, mint terveztem. Még az a halvány mosoly is eltűnt az arcáról, amely eddig ott lebegett.
- Ideköltöztem, nem messze - biccentett jobbra, ahol egy rakat luxusház sorakozott a park mentén. - Olvastam valami bulvárlapban, hogy Nicky modellje leszel és itt fogtok fotózni. Kinéztem az ablakon, láttam a csődületet és gondoltam lenézek. Semmi hátsó szándék. Remélem, nem baj. - sóhajtott aprót. Mentegetőzött. Jártunk másfél évig, az interjúk szerint már azon gondolkodott, hogy elvesz feleségül és most mentegetőzik, amiért összefutottunk.
- Nem, nem azért... nem, dehogy baj - szégyelltem el magamat rögtön és közben érzékeltem, hogy Nicky óvatosan kihátrált mellőlünk. - Mi újság? - fordultam Jens felé.
- Semmi érdekes. - válaszolt visszafogottan - Kimi nyert... gondolom... - elfúlt a hangja, de megemberelte magát és újrakezdte: - gondolom örültél. - nyögte. Nagy levegőt vettem.
- Hát... végülis. - ismertem el részben. Azt már semmiképpen sem mesélem neki, hogy Kimi haverjának a legénybúcsúját Iceman karjaiban töltöttem, valamint, hogy ma reggel az ágyamban ébredt fel.
- Szóval... kavargattok. - tényként közölte, de ebben a kijelentő mondatban rengeteg kérdés bújkált. Zakatolt az agyam. Hát, igen, Jenson, igazából azt hiszem, összejövőfélben vagyok Kimivel.
- Nem. Nincs köztünk semmi - hazudtam és nem értettem magamat. Mit csinálsz, Lisette? Gyorsan, gyerünk, mondd meg neki, hogy ez nem igaz!
De csak álltam ott, vadul cikázó gondolatokkal és kiszáradt szájjal.
- Tényleg? - próbálta leplezni, hogy felélénkült ennek hallatára, de én láttam rajta: a szemei csillogni kezdtek és szinte izgatottan rázta össze tincseit, amelyek eddig lazán a homlokába lógtak. - Akkor ne haragudj. Csak láttam ma képeket a neten, hogy Kimi elmegy a házatokból és azt hittem...
- Nem. - vágtam közbe és megint anélkül beszélt a szám, hogy kommunikált volna előtte az agyammal. Csak buggyantak ki a hazugságok, pedig nem akartam, tényleg: - Csak jóban vannak Beijinggel és átnézett. Azt hiszem. Még csak nem is ismerem rendesen. - olcsó buta libának éreztem magamat. Teljesen jogosan.
- Jaaaaaa, Beijing... - világosodott meg teljesen tévesen - Mindent értek. - tette hozzá, amitől még sokkal rosszabbul éreztem magam, de nem bírtam megszólalni, hogy bevalljam az igazat, inkább hülyén mosolyogtam, mintha ezzel bármit el lehetne intézni. - Nincs kedved véletlenül eljönni a német nagydíjra? - kérdezte és mintha még a lélegzetét is visszafojtotta volna, annyira várta a válaszomat. Úristen... de, van, holnap reggel ezért találkozok Kimivel a magánrepülője előtt...
- Nos... meglátjuk. Lehet, hogy elnézek. - pillantottam rá. Nehéz úgy nézni az arcát, hogy ne jusson eszembe egy rakat közös emlék. - Emlékszel, mikor Monacoban tavaly vettünk egy jachtot? - vágtam ki hirtelen, újfent meglepve magamat, de emellett őt is.
- Persze. Elfelejtettél hozni fürdőruhát, berohantál egy Fendibe és két perc múlva már másztunk is fel rá.
- Nem volt nálunk olló, hogy levágjuk a bikinimről a címkét. - nevettem fel.
- Leharaptam róla. - kacsintott. Igen, ez így volt. Emlékszem, milyen vicces volt, ahogy vámpírt játszva lehajolt a hátamhoz és elrágta a vékony műanyaghuzalt, ami a Fendi márkát hirdette pár perce vásárolt fürdőruhámon. Aztán találkozott a tekintetünk és a fél órája vásárolt jachtunkon csókolóztunk.
De már mindegy. Jött Rosa Toulmanov és apa. És ketten együtt elérték, hogy most csak nosztalgiázzunk erről és ne járjunk.
- Nem jönnél el mégis Németországba...? - rugdosta a köveket maga előtt.
- Lehet, hogy megyek. Egészen... egészen van kedvem menni, szerintem ott leszek. - haraptam az alsó ajkamba és közben azt ismételtem magamban, hogy nincs még egy ekkora gyökér a földön, mint én.
- Remek. Örülök. Akkor... majd beszélünk. - tétován nézett rám. Igen. Hogy is kell elköszönni egy volt pasitól? Esetlenül megveregettem a vállát. Ez akármilyen családi vígjátékban szerepelhetne, annyira béna volt.
- Hogyne. - kényszeredett mosolygás, ez az, jobb, mintha semmit sem csinálnál, Lisette. - Szia. - leheltem. Kacsintott és elment. Utána bámultam. Elment a múltam...
Csak ne csináljak ilyen hülyeségeket, hogy összevissza kamuzok, mikor semmi okom nincs rá...!

Mire hazaértem, Beijing már mindkettőnk bőröndjébe bepakolt és szinte indulásra készen üldögélt a szobájában, műkörmeit reszelgetve. El szerettem volna mesélni neki mindent, de egyszerűen nem tudtam, mert belém fojtotta a szót:
- Képzeld. Már minden megvan. Németországban a világ legjobb buliját fogják rendezni. Amolyan pilóta-parti. Versenyzők, német hírességek meg ilyesmi. Imádni fogjuk! - nevetgélt. Ja. Egy buliban tartózkodni a majdnem-pasimmal és az exbarátommal. Hihetetlenül jól hangzik.
- Meglátjuk - hasaltam az ágyra.
- Mi az, hogy meglátjuk...? - ismételte felvont szemöldökkel. - Már nem vagy ráakadva teljesen Kimire? Kétlem.
- Nem erről van szó - mormoltam a párnámba.
- Helyes, mert visszajeleztem mindkettőnk nevében, hogy megyünk. - pislogott elégedetten. Jaj istenem, annyira jellemző. - És hívott a jetid. - tette hozzá. Meglepetten tapogattam meg a zsebemet: nem volt nálam mobil? Fel sem tűnt. Felvettem az ágyról. Három nem fogadott hívás Kimi Räikkönentől. Tárcsáztam.
- Nahát, te és a telefonod egy szobában tartózkodtok... ez igazán meglepő - kezdte egy újabb csipkelődéssel.
- Sajnálom. - kuncogtam.
- Talán túlélem. A holnapi randi áll még, remélem. - Iceman-hangon mondta. Az unott, közönyös és nagyon szexi hangján.
- Reggel kilenckor a repülőtéren...? Persze, hogy áll. - válaszoltam.
- Akkor jó. Jól telt a napod? - De még milyen jól, a volt barátommal beszélgettem rólad és azt hazudtam, hogy alig ismerlek. Jól hangzik, nem?
- Egészen tűrhetően - fogtam halkabbra a hangomat - És neked?
- Köcsög médiások. De ki lehetett bírni.- lelki szemeim előtt láttam, ahogy vállat von. Elmosolyodtam.
- Jellemző rád. - vélekedtem.
- Ez is igaz. - nevetett - Na, akkor reggel kilenckor találkozunk. Ne haragudj, de edzenem kell. - hallottam a hangján, hogy tényleg kell és ha rajta múlna, egész nap csak feküdne.
- Jó edzést! - köszöntem el és visszafordultam Beijinghez, mikor kinyomtam a telefont. Most, hogy befejeztem a randi-szerű beszélgetésünket Kimivel... elmesélhetem Beijingnek, hogy miket is mondtam Jensonnek...